Belföld

1,2 milliárdnyi hitelt vesznek át Mosonmagyaróvártól

24.hu
24.hu

2014. 01. 17. 11:40

A város így összesen 3,2 milliárd forintnyi adósságtól szabadult meg.

Újabb 1,2 milliárd forintnyi hitelt vállalt át az állam Mosonmagyaróvártól, amely így összesen 3,2 milliárd forintnyi adósságtól szabadult meg – hangzott el Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Nagy István polgármester sajtótájékoztatóján, pénteken a Győr-Moson-Sopron megyei városban.

Szorult volt a helyzet

Németh Lászlóné kijelentette, hogy a 2010-es kormányváltás után teljesen világossá vált, hogy az első és legfontosabb feladat az ország pénzügyi helyzetének stabilizálása. Ennek egyik eleme az önkormányzatok 2002 óta “gyakorlatilag nulláról” 1200-1500 milliárd forintra növekvő adósságának átvállalása – tette hozzá.

Jelezte: ez az önkormányzatoknak évi 120-150 milliárdos terhet jelentett, sokszor már működési kiadásaik fedezésére is hitelt kellett felvenniük.

“Az elmúlt időszak tevékenysége sikeres volt, és mára elmondhatjuk, hogy rendeztük és stabilizáltuk az ország helyzetét” – fogalmazott Németh Lászlóné.

Emlékeztetett: első lépésben 200 milliárd forintnyi tartozást vállalt át az állam a megyéktől, majd az ötezernél kevesebb lakosú települések 74 milliárdja következett; ezután az ennél népesebb önkormányzatok tartozásainak 40-60 százalékát vállalták át 610 milliárd forint értékben, majd döntés született a még fennmaradó 420 milliárdos állomány átvállalásáról.

Tiszta lappal kezdhet a város

Németh Lászlóné szerint az elmúlt négy évben Mosonmagyaróvár rendkívül sikeresen vett részt az uniós pályázatokon, amelyek 12 milliárd forintnyi forrást biztosítottak a városnak. A kormányzat azt várja az adósságkonszolidációért cserébe a településektől, hogy vegyenek részt az uniós források lehető leghatékonyabb felhasználásában – mondta a miniszter.

“Mosonmagyaróvár tiszta lappal kezdhet” – kommentálta a bejelentést Nagy István polgármester, hozzátéve: így a város ezentúl “szabad döntéseket tud hozni forrásainak elköltésében”.

Mint mondta, ebben a helyzetben lehetőség nyílik arra, hogy a város lépjen egyik legfőbb problémája, az ipari park bővítése ügyében, egyebek mellett egy, a meglévő területet újabbakkal összekötő, a vasútvonal felett futó közúti felüljáró építésével. A mosonmagyaróvári önkormányzat tájékoztatása szerint a konszolidáció eredményeként az idén 225, jövőre 232, 2016-ban 201 millió forinttal több pénz marad a város kasszájában.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.