Belföld

Lázár: az autóhitelesek problémája is megoldható

lj4 (lj)
lj4 (lj)

A kormány rezsicsökkentésről szóló fórumsorozatát az államtitkár Hódmezővásárhelyen kezdte meg.

Január elején jelentették be, hogy újabb rezsifórumok lesznek az országban 120 helyen akarnak találkozni fideszes és KDNP-s politikusok azokkal, akik kiállnak a rezsicsökkentés mellett.

Teltháznál is nagyobb tömeg fogadta Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárt Hódmezővásárhelyen, a Nyugdíjas Lakóparkban tartott fórumán,az aulában, és az előtérben is tolongtak az emberek.

Az enyhe telet is elintézték

Az est fő témája, a rezsicsökkentés volt  Lázár felidézte, hogy a kormány 20 százalékkal csökkentette a rezsiköltségeket és 10 fokkal emelte a hőmérsékletet, így beszélik a vásárhelyi piacon.

Az államtitkár a közelgő választások kapcsán azt mondta: reméli, hogy a rezsicsökkentés eredményei megmaradnak. Hozzátette: sajnálatos, hogy vannak még olyan álláspontok, amelyek szerint a rezsicsökkentés hülyeség. Számára az azonban öröm és igazolás, ha pártállástól függetlenül valaki arról számol be, eddigi 30 ezres rezsije mára csak 20-21 ezer forint.

Még 10 %?

A rezsicsökkentésről továbbra is az a véleménye, további 5-10 százalékra szükség van, ezt pedig pártja meg is fogja lépni. A következő ciklusban azonban nemcsak erre, ennek megtartására, hanem a járulékos problémák megszüntetésére is koncentrálni kell. Így szorgalmazni fogják az épületek fűtéskorszerűsítését, nyílászárócseréket és a hőszigetelési felújításokat.

Most isbeszélt a multik, szolgáltatók és bankok túlzott szerepéről. Felidézte, hogy tavaly a francia tulajdonú áramszolgáltató 28 ezer forintos tartozás miatt kikapcsolta 77 óvodás felett a világítást,miközben a város 500 milliót fizet évente az áramért. Elmondta, voltak olyan multik akik szó nélkül vették tudomásul a tehervállalást, de voltak olyanok is aki feljelentették a kormányt, vagy kivonulással fenyegettek.

“Itt a kulcs és jónapot”

Kérdésre is válaszolva szóba került ezúttal is a devizahitelesek ügye. Az 500 ezer még most is devizahitel gondokkal küzdőnek mindenképpen megoldást találnak, ehhez a bankok teherbíró képességét is vizsgálják, de az biztos az adós, hitelező és kormány hármasból utóbbi kettőnek kell majd a legnagyobb részt vállalni az adósságrendezésben.

Most is kiemelte, a lakhatási jelzáloghitelek élveznek elsőbbséget, hiszen alapvető jog a lakhatás, de hozzátette, egy következő megállapodás tárgyát képezheti az autóhitelesek ügye is. Az ugyanis semmiképpen sem jogos és méltányos, hogy egyesek már 2-szer, 3-szor kifizették az autójuk árát, mégsem járt le a hitel. Véleménye szerint az ilyen esetekben az autó átadásával a hitelnek vége szakadna, további banki követelés nélkül.

Érdekházasság, ami jól esik

Beszélt Orbán Viktor és a kormány oroszországi tárgyalásairól is. Azt mondta: a Pakson építendő két új reaktorblokk a haza olcsó áramtermeléssel a kiharcolt rezsicsökkentés stabilitását is segítené, ráadásul a jövőbe mutat az is, hogy a jelenlegi blokkok már csak 2032-ig és 2037-ig üzemelhetnek. Az orosz kapcsolatról elmondta, nem szerelmi hanem érdekházasság, amit azonban a felek egyre jobban élveznek. Az orosz fél komoly gazdasági partnerként tekint Magyarországra, többek között mezőgazdasági termékekért gázt adna a jövőben – mondta Lázár.

A fórum ezúttal is lakossági kérdésekkel ért véget, többen érkeztek Makóról, de hozzászólás érkezett Földekáról is. Egy makói kérdező a két város közötti viszony elmérgesedéséről beszélt. Erre Lázár János kijelentette a makóiakat és a vásárhelyieket soha sem fogják egymásnak ugrasztani a politikusok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik