Belföld

Hiteles emberek

Interjú Szűcs Gáborral, a Hit Gyülekezete vásárhelyi roma pasztorációjának vezetőjével.

A Hit Gyülekezete Szántó Kovács János utcai közösségének vezetőjével, lelkipásztorával, Szűcs Gáborral beszélgettünk a múltjukról, a jelenükről és a jövőbeni terveikről, újrakezdésről és előítéletekről, lelkigondozásról és az emberi hitelesség fontosságáról.

A Hit Gyülekezete az 1970-es évek végén indult, hivatalosan a rendszerváltás óta elismert felekezet Magyarországon. Vásárhelyen azonban csak néhány éve vannak közösségeik, imacsoportjaik. Mesélne néhány szót a kezdetekről?

Pár évvel ezelőtt, a szegedi gyülekezet tagjaiként néhányan látogatást tettünk a Csillag börtönben. Ott találkoztunk egy vásárhelyi férfival, aki megismerve az evangélium üzenetét, megtért. Szabadulása után a családja, a barátai körében is hirdetni kezdete a Biblia igéjét. A példáját követve egyre több ismerőse kezdett új életet, hagyott fel régi életmódjával. A csoportból egy idő után gyülekezet lett. Jelenleg a gyerekekkel együtt több mint százan vagyunk.

Szűcs Gábor (Forrás: Vásárhely24/Szombat Mihály)

A városban egy másik hites gyülekezet is működik. Miben más az önöké?

A közösségünk – nem kizárólag, de többségében – roma tagokból áll. Emellett sokan hátrányos helyzetű emberek, akiknek adott esetben a származásuk, a múltjuk miatti előítéletekkel is meg kell küzdeniük. Az istentiszteleteinken, összejöveteleinken elsősorban az őket érintő dolgokról, a hozzájuk közelebb álló témákról, örömökről és problémákról beszélgetünk. Az emberek jól ismerik egymást a közösségen belül. Tudják, milyen gondjai vannak a másiknak, amiket igyekszünk is kibeszélni, közös erővel megoldani. Ez fontos, mert van, hogy már ennyi is segít.

Régóta létezik tehát a gyülekezet, sokan azonban csak a Szántó Kovács János utcai, egykori anyaotthonba költözésükkor hallottak először önökről. Mint ismertes 99 évre megkapták használatra az említett ingatlant. Mesélne ennek körülményeiről?

Évek óta jó kapcsolatokat ápolunk a hódmezővásárhelyi önkormányzattal. A kezdetekor bérleményekben, olvasókörökben tartottuk az istentiszteleteket. Ekkor kerestek meg minket a város vezetői, hogy egy évre megkaphatnánk az üresen álló, Szántó Kovács János utcai volt anyaotthont, ha felújítanánk azt. Ezt mi meg is tettük. Végül 2011 tavaszán a képviselőtestület úgy ítélte meg, jó gazdái voltunk az épületnek, ezért 99 évig tovább használhatjuk. Tudtommal nem volt más érdeklődő az ingatlanra, illetve a városnak sem voltak konkrét céljai vele. Örültek, hogy végre valaki tud kezdeni vele valamit.

<A Szántó Kovács János utca 132. (Forrás: Vásárhely24/Frankó Máté)

Az ingatlanhasználatról tartott szavazás azonban nem volt egyhangú. Sokan nem értettek egyet a döntéssel.

Valóban sokan támadtak minket. Úgy gondolom, ez főleg abból adódik, hogy az emberek nem ismernek minket. Nincsenek valódi tapasztalataik velünk kapcsolatban. A gyülekezet tagjainak a származásuk, de akár a vallásuk miatt is előítéletekkel kell megküzdeniük. Éppen ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy a közösségünkben hiteles emberek legyenek, akik példát mutatnak másoknak. Hisszük, hogy a cselekedeteinkkel beszélünk a legjobban. Ha a tetteinken keresztül megismerik a céljainkat, leküzdhetjük ezeket a rossz beidegződéseket, általánosításokat. A döntéshozók egy része felismerte ezt a törekvésünket.

Egyházi közösségként a szociális segítségnyújtás, a karitatív munka is a feladatuk. Novemberben például ételt és ruhát osztottak szegényeknek. Terveznek hasonló akciókat?

Mint mondtam, hívőként fontosnak tartom, tartjuk, hogy ne csak szavakkal, valós tettekkel is segítsünk embertársainkon. A novemberi étel- és ruhaosztást is ezért szerveztük a Hit Gyülekezete segélyszervezetének, a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatának (HISZ) hathatós közreműködésével.

Ugyanakkor napi szinten is próbálunk, ahol lehet segíteni. Az összejöveteleinken gyakran foglalkozunk olyan témákkal, amelyek megkönnyíthetik a mindennapi problémák leküzdését. Pénzügyi tanácsokkal, lelki segéllyel, látjuk el a hozzánk fordulókat. Itt kell megjegyeznem, hogy a találkozóink, az istentiszteleteink mindenki számára nyitottak. Mindenkit szívesen fogadunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik