Belföld

Keddre megállapodhat az ellenzék

gyurcsány (gyurcsány)
gyurcsány (gyurcsány)

Legalábbis így értesült az Index.

Ha hétfőre nem is, de kedd reggelre meglehet az ellenzéki megállapodás – ezt mondta az Index MSZP-Együtt 2014 szövetség kibővítéséről folyó tárgyalásokra rálátó „egyik forrása”.

Az MSZP, az Együtt 2014 és a DK tárgyalódelegációi vasárnap is azonos összetételben ültek össze, mint szombaton, de most más helyszínen – írja a hírportál, amely úgy tudja, ezen túl mindhárom párt vezető testülete is ülésezett, hogy átbeszéljék és jóváhagyásukat adják a formálódó egyezséghez.

A lap forrása szerint továbbra sincs egyetértés az ügyben, hogy a közös lista harmadik helyén Gyurcsány Ferenc neve szerepeljen, vagy esetleg Molnár Csaba DK-alelnöké. A DK ragaszkodik hozzá, hogy Gyurcsány Ferenc pártelnök is szerepeljen a közös listán, mégpedig előkelő helyen, az Együtt 2014 és a Párbeszéd Magyarországért ez továbbra is ellenzi.

Mesterházy Attila MSZP-elnök vasárnap azt írta honalpján, hogy néhány nap kell még a megegyezéshez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik