Belföld

Indul a Mártírok útja felújítása

martirok-utja(1)(960x640)(1).jpg (mártírok útja fehérvár, )
martirok-utja(1)(960x640)(1).jpg (mártírok útja fehérvár, )

A munkaterület átadásával és a kivitelezésre vonatkozó vállalkozási szerződés aláírásával pénteken megkezdődött a Mártírok útja felújítása.

A Mártírok útja a város egyik legforgalmasabb útszakasza, amelynek rendkívül rossz állapota immár hosszú évek óta problémát okoz. Pályázati támogatással és az önkormányzat által biztosított saját forrásból most végre elindul a felújítás. A közel egymilliárdos beruházás munkaterület átadását pénteken tartották és ekkor került sor a kivitelezői szerződés aláírására is.

Évtizedes probléma oldódik meg

Az Új Széchenyi Terv Közép-dunántúli Operatív Program pályázatai keretében nyert összesen 550 millió forint vissza nem térítendő támogatást a város. Közel 1,3 km hosszban megújul az út pályaszerkezete, kerékpárutat építenek és sor kerül a csapadékvíz főgyűjtő átépítésére is. A közlekedési helyzet nemcsak a jobb minőségű útfelület miatt, hanem a keresztező két iparvágány megszüntetésével, kanyarodó- és felálló sávok kialakításával és a közvilágítás korszerűsítésével is javul majd.

A pályázatok a Mártírok útjának a Deák Ferenc utca – Seregélyesi út közötti 1996 méteres hosszából 1290 méter hosszú útszakasz kiépítését teszik lehetővé a Deák Ferenc utca – Madách Imre utca közötti szakaszon, valamint a Lövölde utcától 410 méter hosszban a csapadékvíz főgyűjtő kiépítését tartalmazzák. Az utat átszelő mindkét iparvágányt elbontják, így nem marad vasúti keresztezés a felújított úton.

A pályázati források bevonása mellett is jelentős önkormányzati önerőt igényel a közel egymilliárd forintos beruházás. Ennek egyik eleme, hogy a támogatott csapadékvíz főgyűjtő hossza jelentősen rövidebb a támogatott útfelújítás hosszánál, így a csapadékcsatorna főgyűjtő átépítése mintegy 800 méteren önkormányzati forrásból, támogatás nélkül valósul meg.

Egymilliárdos projekt

Fotó: ÖKK

350 napot kaptak a kivitelezők

Rákos József, a „Székesfehérvár, Mártírok Konzorcium” képviselője elmondta: „A munkaterületet a konzorciumi partnerekkel a fehérvári Útéppark-kal és a Strabaggal közösen átvettük. Az első lépés, a kiviteli tervek készítése és jóváhagyása lesz. Remélhetőleg február első napjaiban már kezdődhet is a tényleges munkavégzés a Mártírok útján. A több mint 1200 méteres szakasz helyreállítása előtt kemény feladat lesz mintegy 800 méter hosszan a monolit vasbeton födémes csatorna építése. Mindössze 350 napunk van a kivitelezésre, de bízunk abban, hogy a befejező munkálatokat korábban el tudjuk majd végezni a konzorcium résztvevőivel.”

Február 1-jén kerül sor az első „kapavágásra”

A Mártírok útjának 1290 méter hosszú szakasza újul meg december 31-ig, átlagosan 13,5 méteres burkolatszélességben. A lakóutcák csomópontjaiban balra felálló sávok, valamint befogadó sávokat alakítanak ki, biztonságosan elválasztott gyalogos és kerékpárút épül, és biztosított lesz az akadálymentes közlekedés. A buszmegállók közelében, valamint a csomópontoknál középszigetes gyalogos-átkelőhelyek épülnek és a közvilágítás is megújul. Hat autóbuszöböl is lesz, fedett buszvárókkal.

Szimbolikus jelentőségű felújítás

Cser-Palkovics András polgármester elmondta: „Évtizedes probléma megoldása indult el a szerződés aláírásával és a munkaterület átadásával. Egy bruttó 960 millió forintos projektről van szó, amellyel egy hosszában is igen jelentős útszakasz újul meg csapadékcsatornával, buszöblökkel, kanyarodósávokkal és kerékpárúttal. Egy olyan fontos útja ez Székesfehérvárnak, amely nagyon rossz állapotban van és nagyon régi ígéret volt a fehérvári polgárok felé. Sokszor megígérték ezt, de mostanáig kellett várni arra, hogy ez a beruházás elinduljon. 2014. december 31-éig, azaz szinte egy éven át tart a kivitelezés, ami azért van, mert a minimálisra szerettük volna csökkenteni azt az időszakot, amikor egyáltalán nem lehet használni a Mártírok útját, valamint próbáltuk forgalomszabályozás szempontjából is mindig a közlekedés biztonságát megteremteni. Két pályázaton nyert a város forrást, egyszer 400, egyszer pedig 150 milliós támogatás áll rendelkezésre. Az 550 millió forintos európai uniós forráson felüli összeget a város saját költségvetéséből biztosítja. Ez is jelentős összeg! Több közbeszerzési eljárás került lebonyolításra – ami a kezdést kb. fél évvel eltolta -, ennek az volt az oka, hogy többszáz millió forinttal kedvezőbb árat sikerült így elérni. Azt is legalább ilyen fontosnak tartom, hogy sikerült jogszerű közbeszerzési eljárással elérni, hogy fehérvári vállalkozások végezzék el ezt a beruházást, akiknek ezúton is jó munkát kívánok. Egyúttal pedig minden közlekedőtől és környékben élőtől türelmet kérünk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik