Belföld

A Don-kanyar hőseire emlékezik az ország

don-kanyar(1)(960x640)(1).jpg (don-kanyar)
don-kanyar(1)(960x640)(1).jpg (don-kanyar)

A doni áttörés 71. évfordulója alkalmából országszerte tartanak megemlékezéseket a következő napokban.

Szombaton Budapesten a Honvédelmi Minisztérium (HM) a budai Várban rendez megemlékezést. A Mátyás-templomban szentmisét celebrál Bíró László, a HM Katolikus Tábori Püspökség püspöke, majd koszorúzást tartanak a doni hősök emléktáblájánál, ahol Vargha Tamás parlamenti államtitkár mond beszédet. A doni hősök emléktúrájának útba indításáról szóló díszparancsot Benkő Tibor honvéd vezérkari főnök adja át.

Csongrád megyében, Hódmezővásárhelyen a Történelmi Vitézi Rend szervezésében a Belvárosi Katolikus Templomban gyertyagyújtással emlékeznek a Don-kanyarban elhunyt honvédekre. Baranya megye több településén is rendeznek megemlékezéseket, emellett Pákozdon, Hatvanban, Szombathelyen és Szolnokon is lessznek az évforduló alkalmából rendezvények.

1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, és napok alatt szinte teljesen megsemmisült a kétszázezres 2. magyar hadsereg. Pontos adatok ma sem állnak rendelkezésre. A 2. magyar hadsereg 93 500, más források szerint 120 ezer, illetve 148 ezer embert vesztett el, az elesettek és a fogságba kerültek pontos számát nem lehet megállapítani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik