Belföld

Épül a kerékpárút a Velencei-tó déli partján

epitkezes(960x640).jpg (építkezés)
epitkezes(960x640).jpg (építkezés)

A tavaszi szezonban már a felújított, európai színvonalú kerékpárutat használhatják a kerékpárosok.

Rövidesen szinte a teljes „tókört” az autóktól védett, újonnan épített útvonalon tehetik meg az aktív kikapcsolódást kedvelő turisták, valamint az útszakaszt egyre nagyobb számban használó helyiek.

A „Velencei kerékpárút és kerékpáros turisztikai szolgáltatások fejlesztése” illetve a „Gárdonyi kerékpárút és kerékpáros turisztikai szolgáltatások fejlesztése” elnevezésű projektek két szakaszban, összességében 600 millió forintos uniós forrásból és további 150 millió forintos kormányzati támogatásból valósulnak meg. A kétszer hat kilométeres szakaszok fejlesztésére a Gárdonyi Önkormányzat, valamint a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács (VVVTFT) is sikeresen pályázott, de a kivitelezés költségeihez – a VVVTFT elnöke, L. Simon László kormánybiztos közbenjárásának eredményeként – további 150 millió forinttal a kormány is hozzájárult.

A novemberben indult fejlesztés jó ütemben halad

Az összességében 730 millió forintos forrásból megvalósuló beruházás a fent említett két projekt keretében, a Gárdony, Szigony utca és a Velence, Resort Spa közötti szakaszon, valamint a Dinnyés és Pákozd közötti, 6213 jelű úttól a Gárdony, Szigony utcáig húzódó szakaszon épülhet meg. A folyamatosan növekvő kerékpáros-forgalom igényeit kiszolgáló, 12 kilométeres új útszakaszt a következő szezonra már birtokba is vehetik a biciklisek.

A kerékpárút nagy részét aszfalt, a gyalogos sétány jelentős hányadát már térkő borítja. A projektek kivitelezési határideje április 30-a, azonban előreláthatólag mindkét szakasz fejlesztése a határidő előtt befejeződik. Amennyiben az időjárási körülmények lehetővé teszik, a projektek fejlesztési munkái várhatóan március 31-re lezárulnak.

A keleti és az északi parton haladó kerékpárút is tervben van

Az összesen 32,6 kilométer hosszú bicikliút koncepciója már a kormány előtt van. A tervek elfogadása esetén megvalósulhat a Tanács egyik legfőbb célja, vagyis a teljes „tókört” autóktól védett, színvonalas kerékpárúton tehetik meg az aktív kikapcsolódást kedvelő turisták.

A Tanács hosszú távú célja, hogy a Velencei-tó körül olyan összefüggő bicikliút-hálózat jöjjön létre, amelyen keresztül Budapest, illetve Székesfehérvár irányába a Balaton, valamint a Váli-völgyön keresztül a Vértes is biztonságosan megközelíthető két keréken.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik