Belföld

Botka: Na végre!

Botka-Laszlo(960x640)(1).jpg (botka lászló, mszp választmány, )
Botka-Laszlo(960x640)(1).jpg (botka lászló, mszp választmány, )

Az ellenzéki szövetség alkalmas lesz az Orbán-rezsim leváltására.

Botka László első gondolata a napokban megvalósult ellenzéki összefogás kapcsán az volt: Na végre! A politikus örül, hogy ha az utolsó pillanatban is, de sikerült megkötni azt megállpodást, mellyel leválthatják Orbán Viktort.


fotó: MTI Neményi Márton

A szegedi politikus szerint a választók is elvárták az ellenzéki összefogást, ezt pedig nem lehetett figyelmen kívül hagyni egyetlen pártnak sem. Szerinte a közös listát és a közös jelölteket az MSZP választmánya már az elmúlt év nyarán egyhangúlag támogatta, nem rajtuk múlt tehát az együttműködés.

Minden választás a jövőről szól. 2014-ben ez az ország már teljesen más, mint amilyen 2010-ben volt. Az MSZP választási programja, amelyet összehangoltunk már az Együtt–PM-mel és a DK-val, arra készült, hogy 2014 legégetőbb társadalmi problémáit orvosolni tudjuk: helyre fogjuk állítani a demokráciát, megállítjuk az elszegényedést –mondta a Népszabadság kérdésére Botka László.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik