Belföld

Mennyire elégedett a hivatal munkájával?

Fenti kérdésre is választ várnak a vásárhelyi hivatal munkatársai, hogy egy nyertes pályázat során a leginkább problémás területeket fejlesszék.

2008 júliusában egy 50 milliós pályázatot nyert a vásárhelyi önkormányzat, az országban szinte egyedülálló módon, 90 százalékos támogatottsággal, melyből szervezeti fejlesztést hajtottak végre a hivatalban, mondta el sajtótájékoztatón Korsós Ágnes főjegyző. Informatikai és képzési fejlesztésekre, valamint a hivatalban működő ügyfélpontok kialakítására fordították akkor az összeget.

Most egy újabb sikeres pályázaton közel 39 millió forintot nyertek vissza nem térítendő támogatásként. Az összeget ismét szervezeti fejlesztésre lehet költeni. Októberig a városháza létszámának több mint a fele, 60 fő képzésen vesz részt célirányosan. A képzések a költségvetési ügyintézést, a közbeszerzési gyakorlatokat és eljárásokat célozzák, de lesznek csapatépítő tréningek is.

A program egy közvélemény kutatással indul és zárul, hogy megtudják mennyire elégedett a lakosság a hivatal munkájával, mely pontokon lehet javítani. A projektben elkészül a város információs és turisztikai alkalmazása is mobiltelefonra, amit majd okostelefonokon lehet használni. Mivel Hódmezővásárhely Mártély településigazgatását is ellátja, így a településen is érezhető lesz a nyertes pályázat minden előnye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik