Belföld

Költözik és megújul a mentőállomás

11 milliárdból újul meg 60 mentőállomás az országban, az elsők között Hódmezővásárhelyen és Orosházán.

Új állomások, új autók

Az OMSZ az Új Széchenyi Terv keretében 60 hazai mentőállomást dinamizál és újít meg az ország hat régiójában, 22 teljesen új mentőállomást építve, és 200 új mentőautót vásárolva. Négy központban egy szimulációs továbbképző rendszert is megvalósítanak.

Dr. Zentay Attila orvos igazgató, az OMSZ regionális szervezetének vezetője Hódmezővásárhelyen elmondta, minden megyeközpontban folyamatos, alapszintű skill-laborokkal felszerelt képzőhelyek létesülnek.

A dél-alföldi régióban elsőként Vásárhelyen és Orosházán kezdődik az átalakítás. Mindkét városban átmenetileg, január 6-tól várhatóan május végéig a helyi tűzoltóság székhelyére költözik a mentőállomás. Vásárhelyen a Zrínyi utcai központot már átadták a kivitelezőnek, így személyesen már a Szent István téren érhetők el a mentők. Az országos program első ütemben 12 településen indult el, a régióban még ez Bácsalmást is érinti, de ott nem járt költözéssel a beruházás.

A szervezet munkája ugyanakkor csorbát nem szenved, a kivonulási idő és az értesítés sem változik, változatlanul a 104-en kell a mentőket hívni. A katasztrófavédelem ezúttal is rugalmasan nyújtott segítséget a mentőszervezetnek. Ez egyébként csak Magyarországon szokatlan, az USA-ban például a mentők és tűzoltók rendszeresen közös telephelyről, közösen vonulnak a riasztásokhoz.

Május végére kész

A vásárhelyi mentőállomást a 80-as években építették. A kor és az unió elvárásaiknak már ez az épület nem felel meg. A most kezdődő felújítás során az energetikai korszerűsítés, a garázs és kapurendszer automatizálása mellett kisebb belső átalakításokat is el kell így végezniük, ennek célja, hogy a mentők mindenhová odaérjenek 15 percen belül. Várhatóan május végére a munka befejeződik, és a mentők visszaköltözhetnek a Zrínyi utcára.

A régióban összesen 15 állomást érint a program a 30-ból, ezek közül 9-nek kell átmenetileg máshová költöznie. A későbbiekben Szentesen és Ruzsán is megkezdődik a felújítás. A megyében nem, de Békésben két új állomás is épül, Tótkomlóson és Mezőberényben, míg Bácsban Jánoshalmán lesz új mentőközpont két-két új járművel. A vásárhelyi állomás, a korábbi új mentő mellé, további járművel gazdagodik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik