Belföld

Gyurcsány a bukással is nyer

Török Gábor szerint eldőlt, hogy a baloldali előválasztást Mesterházy nyerte. Az igazi győztes azonban a DK elnöke lehet.

Az elemző szerint az MSZP elnöke mellett a kiszélesített összefogás Gyurcsány sikere is, és a Demokratikus Koalíció elnöke még Mesterházynál is többet nyerhet. A volt kormányfőnek akár a választási vereség is kedvező lehet, ha felkerül a közös listára. Akkor Mesterházy lesz a bűnbak és Gyurcsány tovább folytathatja harcát a baloldali szavazók visszahódításáért. Ha a baloldal nyer, „a közös listáért szívósan küzdő Gyurcsány újra a tábor hőse lehet” – vélte a politológus, aki szerint Gyurcsánynak „nem önmagában a DK parlamentbe jutása volt fontos, hanem a személyes rehabilitáció: márpedig a közös listára kerülés után tarthatatlan lesz már a vele egy listán szereplők korábbi látványos elhatárolódása”.

Török Gábor csak elméleti esélyt lát arra, hogy végül szétesik a szövetség, szerinte a lényegi kérdések eldőltek, „és a színfalak mögött Gyurcsány is rábólintott mindenre”. Új időszámítás kezdődik: a Fidesz választási rendszere egybeforrasztotta a baloldalt. „Komoly erőként 2014-ben csak három szereplővel kell számolnunk: a Fidesszel, a most egyesült baloldallal és a Jobbikkal.”


Fotó: Neményi Márton

Az elemző szerint a választás másnapján ismét új élet kezdődik, a baloldalon, „bármi is lesz az eredmény, a dominanciáért folyó baloldali hatalmi harc a választások után nagy valószínűséggel folytatódni fog a szereplők között. S abban a játékban újra mindenkinek, a mai nyerteseknek és veszteseknek is lehet szavuk, esélyük, hiszen a közös listának köszönhetően Mesterházy, Bajnai és Gyurcsány is biztosan tagja lesz az új Országgyűlésnek”.

Török Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc újra a baloldal vezetője, meghatározó szereplője kíván lenni. Alapvetően azt a baloldali bázist akarja újra elfoglalni, amit egyszer már 2006 környékén uralt. E tekintetben nagyot lépett előre, hisz fél éve „pária szerepben volt a baloldalon. Most viszont ő lett az a szereplő, aki meg tudta teremteni a baloldali együttműködést, amire sok baloldali választó vágyott”. Emellett a kormányoldal számára is új helyzet állt elő azzal, hogy egy közös listás ellenféllel kell szembenéznie. Sok lehetőséget nem lehet kihasználni, amivel eddig játszottak – mutatott rá Török Gábor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik