Belföld

Adótitok, érintett-e Orbán a NAV-botrányban

NAV(960x640)(1).jpg (NAV, Nemzeti Adó-és Vámhivatal)
NAV(960x640)(1).jpg (NAV, Nemzeti Adó-és Vámhivatal)

Érdemben ezért nem válaszolt a nemzetgazdasági miniszter Vadai Ágnes kérdésére.

Varga Mihály elöljáróban arra hívta fel a Demokratikus Koalíció (DK) politikusának figyelmét, hogy az elmúlt hónapok NAV-val kapcsolatos „politikai viharkeltései kizárólag egy volt adóhivatali dolgozó által előadott, minden konkrétumot nélkülöző vádakon alapulnak”. Ehhez képest a független képviselő túl konkrét kérdéseket tett fel, ezért a miniszter arról tájékoztatta Vadai Ágnest, hogy azokra nem válaszolhat, mivel azok adótitoknak minősülnek és folyamatban lévő nyomozás adataira irányulnak.

Mint korábban megírtuk, Vadai Ágnes többek között azt kérdezte a legfőbb ügyésztől is, hogy szerepel-e a zöld dossziéban Orbán Viktor vagy családja, Simicska Lajos, Nyerges Zsolt, illetve a Békemenetet szervező CÖF-fel kapcsolatban álló személy tulajdonában álló cég, netán a CBA vagy annak bármelyik alvállalkozója. Érdemben Polt Péter sem válaszolt.

Vadai Ágnes írásbeli kérdésében emlékeztetett rá, hogy a Fidesz-KDNP elszabotált a NAV-ügyben minden parlamenti vizsgálatot, szerinte a kormány és a kormánypártok eddigi lépései azt a gyanút erősítik, hogy eltüntetve a zöld dossziét, megsemmisíthetik az áfacsalás történetét is.

Korábban a botrány kirobbantója azt mondta, hogy az azóta a rendőrség által lefoglalt zöld dossziéban vannak konkrét esetek is, megnevezve az ellenzéki sajtó által Fidesz-közelinek tartott cégcsoporttal. Tegnap Horváth András a Tilos Rádióban azt mondta, hogy az adóhatóságnál a kiemelt adózókat gyakorlatilag sokkal felületesebben ellenőrzik, mint másokat. Maga a rendszer ilyen. A NAV ezért nem tud eredményesen fellépni a nagy kereskedelmi láncokkal szemben, legfeljebb a láncolat alján álló,  kisebb cégekkel, beszállítókkal  szemben indul komoly ellenőrzés.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik