Belföld

Nyelvek, pénzügy, számítástechnika ingyen a Nyitoknál

Az ország 50 településén, köztük Vásárhelyen januártól elindult egy új, díjmentes oktatási forma.

Ingyenes nyelvi és informatikai képzésekkel, kompetenciafejlesztő tréningekkel segíti az álláskeresőket és a munkahelyük elvesztésével fenyegetett embereket az új vásárhelyi civil iroda.

December közepén mutatták be a Nyitott Tanulási Központok (NYITOK) hálózatának hódmezővásárhelyi irodáját, ahol 2014-től többek közt ingyenes kompetenciafejlesztő képzésekkel, számítástechnikai és nyelvi kurzusokkal, valamint szociális, pénzügyi és életmód tanácsadással várják a tanulni vágyókat.

Már lehet jelentkezni angol, német nyelvi, számítástechnikai és pénzügyi képzésekre 8 és 17 óra között hétköznapokon a Bajcsy-Zsilinszky utca 70. alatt működő Tanulási Központban, vagy telefonon a 06-30-799-3327-es számon.

A titok nyitja – a NYITOK titka

A Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért (SZETT) nevű nonprofit, civil szervezeteket tömörítő társulás még 2006-ban jött létre azzal a céllal, hogy a segítse a leszakadóban lévő társadalmi rétegeket a munkaerő-piaci helyzetük javításában. A SZETT törekvései a NYITOK-projektben öltöttek testet. Országszerte eddig ötven településen nyitottak a most átadott vásárhelyi irodához hasonló tanulási központot. A képzőhelyeken 14 kurzust indítanak. Ezek közt van angol és német nyelvtanfolyam, a mindennapi pénzügyekben való eligazodást segítő képzés, speciálisan a női munkavállalókat, a kezdő vállalkozókat illetve kisgyermekeseket segítő tanulási program is.

A programokkal az alacsonyabban képzett álláskeresők munkaerő-piaci helyzetén szeretnék javítani, ugyanakkor azok számára is igénybe vehetőek a szolgáltatások, akik úgy érzik tovább kell tanulniuk a munkájuk megtartása érdekében – mondta el Balázs Ákos projektmenedzser, a Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért szervezet elnöke. A NYITOK hálózatnak minden városban van egy helyi partnere, amely segít a helyi igények felmérésében, a tagtoborzásban, illetve a szervezet által hirdetett üzenet célba juttatásában. Ez valahol az önkormányzat, valahol civil egyesületek. Hódmezővásárhelyen a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ az.

Az elmúlt időszakban tízezrekkel kerültünk kapcsolatba a programjainkon keresztül, így kellő rálátásunk van a célcsoportra, illetve arra milyen képzésekre van szüksége a vásárhelyieknek – mondta el Gajdán Bálint, a BFMK vezetője, hozzátéve, szeretné ha ez a kezdeményezés nem egy időszakos, kísérleti projekt, hanem egy hosszú távú, jól beágyazott, sokakat elérő program lenne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik