Belföld

Kiállítás nyílik Horváth Teri színésznő emlékére

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő személyes tárgyait is bemutató állandó kiállítás a magyar kultúra napján, január 22-én nyílik meg a művelődési házban.

Horváth Teri 2009 tavaszán hunyt el, és hamvait a szülők mellé, a balfi köztemetőben helyezték el. Akkor és később is csak kevesen foglalkoztak a színésznővel, ezért öröm, hogy most újra ápolják emlékét – mondta a művésznő 87 éves nővére, Pöltl Mártonné Mária. A család 1946-ban költözött Balfra, innen került Horváth Teri a fővárosba, a színművészeti főiskolára.

Már Horváth Teri halálakor felvetődött, hogy készüljön egy kiállítás, de az anyag csak lassan gyűlt össze. Jelentős előrelépés tavaly történt, amikor a balfi településrész önkormányzati képviselője, Varga Mária megjelent a hagyaték egy részével, közte a színésznő levelezésével, szövegkönyveivel, személyes tárgyaival – mondta el a szervező.

Beleolvashatunk a színésznő főiskolás naplójába

A rokonok is hozzájárultak a gyűjtemény kialakításához. A művésznő Szilvásváradon élő unokahúga elküldte például azt a kis koffert, amellyel Horváth Teri elindult Balfról Budapestre. Az állandó kiállítás része lesz a színésznő Kossuth- és Jászai-díja is. Bele lehet olvasni abba a naplóba, amelyet Horváth Teri a főiskolás évek alatt együtt írt Berek Katival, Váradi Hédivel, Psota Irénnel. Az emlékszobába kerül a színésznő púderes tégelye, kölnije, alkalmi ruhája is.

Augusztusban, Horváth Teri születésének 85. évfordulóján a színésznő szülőfalujában, Rábatamásiban is nyílik kiállítás.

Több díjjal is kitüntették

A színművésznőt 1973-ban Kossuth-díjjal, 1956-ban és 1964-ben Jászai Mari-díjjal, 1969-ben érdemes művész díjjal tüntették ki. 1981-ben lépett utoljára színpadra Ajtmatov Az évszázadnál hosszabb ez a nap című darabjában. Élete utolsó éveit teljes visszavonultságban töltötte. Szerepet nem vállalt, a nyilvánosságból sem kért. Férje, Konfár Gyula Munkácsy-díjas festőművész 2008 szeptemberében hunyt el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik