Belföld

Spórolás miatt olvad a Műjégpálya?

A hivatalos indoklás szerint a szoktalanul enyhe tél, mások szerint a felújításnál történő hibák okoznak gondot.

Hétfőn a cink.hu számolt be róla, hogy mély vízben áll a Városligtei Műjégpálya. A jégpálya infovonalán a Hír24-nek akkor azt mondták, hogy a szabadtéri pályák egyszerűen nem bírják az december végéhez képest enyhe időt. Az év utolsó és 2014. első napján sem nyitottak ki, honlapjukon is ezt a decemberi hosszantartó szokatlan meleggel indokolták.

Az Index megnézte a híreket 1988-ig visszamenőleg őrző MTI archívumból, és azt derítette ki, hogy arra, hogy a Városligeti Műjégpálya a szezon közepén több napra bezárjon, a rendszerváltás óta nem volt példa. Pedig az időjárási viszonoyok nem voltak feltétlenül kedvezőbbek, például 1996-ban 10 fok mellett nyitották a szezont november 5-én.

“Ez a pálya nem fog működni. Elrontották. Ha január 1-én nem megy, akkor nem is fog menni. Fel kell bontani, és újra kell kezdeni” – mondta egy pályakivitelező a fővárosi műjégpályáról a 444.hu-nak.

Egy, a portálnak nyilatkozó szakértő szerint a 4,7 milliárdos keretből mindössze 500 milliót fordítottak a hűtési rendszer korszerűsítésére, ami irreálisan kevés, ennek körülbelül a kétszereséből lehetett volna jól működő rendszert építeni.

Hasonló komment jelent meg a ma újra kinyitó jégpálya Facebook-oldalán is:

“Srácok, azon a jégen +6fok feletti időben nem is fogtok korizni. Évekig dolgoztam a jégpálya felújításán, és már a tervrajzokrol lehetett látni, hogy alul lett méretezve a hűtési rendszer. Már építés közben tudta mindenki, h szar lesz az egész. Csak a főváros, a generálkivitelező, és mindenki más is leszarta. Egyszerűen gyenge a hűtés gépészete, és kicsi a pálya alatt/körül lévő osztó es gyűjtő vezetékek átmérője. Egyszer leírom valahol hosszabban a jégpalya felújításának a komplett történetét. (Csak lehet h utána többen ki akarnak majd csinálni….)” – írja az nyitásról szól bekezdés alatt valaki.

A 444-nek nyilatkozó szakember szerint a probléma az lehet, hogy az eredetileg kilencezer négyzetméteres felületet tovább növelték a hokipályával együtt több mint 15 ezer négyzetméterre, amit már nem bírnak el a gépek.

Ezt csak a teljes csőrendszer felszedésével és cseréjével lehetne orvosolni. Ráadásul az EU is visszakérheti a pénzt, ha úgy látja, hogy rosszul építették meg a pályát. A kivitelezést egykor vállaló Hérosz Zrt.-t hiába kereste a portál, a cég ugyanis felszámolás alatt áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik