Belföld

Teleírtuk az év lapjait

Osztunk, szorzunk, összegzünk, köszönjük olvasóinknak és partnereinek a 2013-as esztendőt.

A év vége közeledtével ideje a számvetésnek, mit hozott nekünk a tovatűnő esztendő. A Vásárhely24 május végén, de mivel úgy jobb számolni, június elején indult útjára. Olvasóinknak nem kellett sok, hogy megszokják és megszeressék stílusunkat és formánkat. E hét hónap alatt Vásárhelyen és környékén jelen voltunk csaknem az összes fontos, vagy érdekes eseményen, történésen.

Tudósításainkban, írásainkban a pontosság és a gyorsaság mellett időnként az élményszerűségre és némi szubjektivitásra is törekedtünk, amivel elnyertük az Önök tetszését. Olvasóink arra is hamar rájöhettek, nem hagynak minket hidegen az általuk beküldött problémák, azokkal mindig igyekeztünk kiemelten foglalkozni.

Ha számokban is megtekintjük munkák első esztendejét, a következő adatokat láthatjuk. Facebook oldalunk kedvelői, tehát barátaink hét hónap alatt közel 2800-an vannak. A mai napig közel 1500 írást, tudósítást tettünk közzé, 15 ezer fotót kattintottuk el, egyedi olvasóink száma pedig eléri a napi 10 ezret.

Partnereinkkel egy tucat játékot indítottunk, színházbérletet, remek rendezvényekre belépőket, koncert-, és mozijegyeket, ajándékcsomagokat és egy fényképezőgépet osztottunk ki, több százezer forint értékben. Csatlakoztunk a 9 éves Gálos Ivett gyógyulásáért indított gyűjtéshez, felhívásunkra Önök több százezer forinttal segítették a családot. Nyár végén pedig megnyitottuk irodánkat is Vásárhelyen a Szent Antal utcában.

Hogy mit várunk 2014-től? Rengeteg témát és írni, fotózni valót és még több játékot, még több nyereményt. 2014-ben 3 választást rendeznek, elkezdődik egy sor beruházás, a vásárhelyi elkerülő út építése, a székkutasi csatornázás. 2014 Holokauszt emlékév, de emlékezünk a 100 éve kirobbant első világháborúra is. Igyekszünk jövőre is mindenről első kézből beszámolni.

Olvasóinknak, partnereinknek ezúton is köszönjük a bizalmat, kívánunk egy még sikeresebb új évet mindenkinek 2014-re!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik