Belföld
pezsgő újév (újév, pezsgő, szilveszter, )

Szerencsehozó lencsével indul az új esztendő

Az új esztendő első napján bőséget és egészséget hozó lencsefőzelékkel kínálják az érdeklődőket a Plaza előtt.

A hagyományok szerint ha január 1-jén lencséből készült ételt fogyasztunk, akkor szerencsés, gazdag, boldog esztendő köszönt ránk.

Székesfehérvár  is – hagyományteremtő szándékkal – szerencsehozó lencsével indította a 2013-as Szent István Emlékévet. Az kezdeményezés iránt igen nagy volt az érdeklődés, ezért folytatják a hagyományt, 2014. január 1-jén, szerdán 14.00 és 16.00 óra között ismét a honvédség gulyáságyúban főtt lencsefőzeléket kínálnak a székesfehérváriaknak az Alba Plaza előtt.

A 2013-as Szent István Emlékév indításakor arra gondoltunk, hogy legyen egy olyan közös programunk, melyen a város polgárai találkozhatnak, és a lencsefőzelék elfogyasztása mellett jó szerencsét,  boldog, sikeres új esztendőt kívánhatnak egymásnak. A kezdeményezés nagyon sikeres volt, ezért idén is megrendezzük az eseményt – hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Székesfehérvár polgármestere.

Címkék: lencseúj év

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.