Belföld

Újra nekilátnak, legutóbb fegyvereket is találtak

Nincs jó állapotban a székkutasi Szent Mihály-templom, de most 50 millióból újulhat meg.

A vidéki örökség megőrzésére kiírt pályázaton nyert 50 milliót a Jézus Szíve Plébánia, melyből 2014 őszére megszépül a székkutasi katolikus templom. A felújítás valójában már négy évvel ezelőtt megkezdődött, mondta Laurinyecz Mihály plébános, mivel a torony rossz állapotban volt.

A vakolat, a díszítőelemek cseréje már részben megtörtént, valamint a középen szétnyíló épület további szakadását is megállították. A továbbiakban a lábazatot erősítik, a templom elé akadálymentes parkolót, biciklitárolót és új előteret építenek.

2008-ban egy belső felújítás során érdekes leletek kerültek elő a templom hátsó padsorából. 9 darab különféle puskát, valamint szuronyt rejtett az épület. A fegyverek az 1800-as évektől, az első, és második világháborúig ölelik fel a történelmet.

A puskákat a falu első plébánosa, Olajkár Alajos gyűjtötte és rejtette el. Őt 1948-ban Székkutason temették el. A fegyverek a Csongrád Megyei Rendőrkapitányságra kerültek, értük időközben jelentkezett egy örökös is, ám azokat nem vette át, mivel hatástalanításuk sokba kerülne. A jelenleg zajló felújítás során ilyen lelet már nem várható, mondta Laurinyecz Mihály.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik