Belföld

Rezesova-ügy: “véletlen egybeesés” volt Rogán háborgása

répássy róbert (répássy róbert)
répássy róbert (répássy róbert)

Répássy Róbert szerint véletlen egybeesés volt, hogy Rogán Antal épp a Rezesova kényszerintézkedéséről szóló másodfokú döntés előtt szólalt meg pár órával. Elmondta: a jövő év első felében kerülhet a kormány elé az új büntetőeljárási törvény, amelyet a parlament 2016-ban vagy 2017-ben tárgyalhat.

Az igazságügyi államtitkár a Magyar Hírlap pénteki számában publikált interjúban elmondta: érdemes megvizsgálni, hogy a már a bírósági szak előtti eljárásokban miként lehet gyorsítást elérni, például a büntetőeljárás nem garanciális, időhúzó elemeinek mellőzésével. Rendezni kell emellett azt is, hogy a gyerekek meghallgatására csak a legszükségesebb mértékben kerüljön sor.

Elmondta, a magyar igazságszolgáltatásnak továbbra is meghatározó eleme lesz, hogy a bíróság hivatalból folytat le bizonyítást, hiszen senki nem értene egyet azzal, hogy egy nyomozó hatósági mulasztás miatt bűnök maradjanak büntetlenül.

“Nehéz kérdés a tettarányosság, de abból kell kiindulnunk, hogy a Btk. lefed minden bűncselekményt, így nem fordulhat elő, hogy valamit rossz minősítés miatt enyhébben büntetnek” – reagált az államtitkár azokra a kritikákra, amelyek az Eva Rezesovára első fokon kiszabott büntetést hasonlították össze más ítéletekkel.

Puszta véletlen

Az államtitkár szerint véletlen egybeesés volt, hogy Rogán Antal fideszes frakcióvezető épp a Rezesova kényszerintézkedéséről szóló másodfokú döntés előtt szólalt meg pár órával. “Számomra inkább az volt a meglepő, hogy a bíróság még aznap délután hozott döntést. Kérdés, a bíróság keltette-e azt a látszatot, hogy a frakcióvezetőre reagált, vagy fordítva” – mondta.

Hozzátette: “amikor a Kúria elnöke azt mondta, az ítélet befolyásolásának a látszatát is el kell kerülni, akkor ez nemcsak egy politikusra, hanem a bíróságokra is vonatkozik”.

Répássy Róbert eddig nem tapasztalta, hogy a bíróságok figyelembe vették volna a kormánypárti politikusok véleményét. “Néha úgy tűnik, mintha éppen rákontráznának a politikusok vagy a társadalom véleményére. Mintha azt akarnák mindenáron bizonyítani, ők mindentől és mindenkitől függetlenek” – vélekedett.

Kifejtette: az igazságszolgáltatásnak meg kell békülnie azzal, hogy a közvélemény kifejezi álláspontját egy ítéletről; mindenkinek joga van bírálni a döntéseket.

A frakcióvezető nyilatkozatát követő tiltakozásokról szólva a politikus megemlítette, nagyon hiányolta a bírósági vezetők megszólalását 2006 őszén, “amikor egyes bírók statáriumot játszva, futószalagon tartóztatták le az elfogottakat”.

Olvasói sztorik