Belföld

Kirúgták, mert elmondta a véleményét

Az Együtt-PM és Juhász Péter az egykulcsos adóról és annak hatásairól kérdezte az embereket, de volt, aki túl nagy árat fizetett a véleményéért.

A budapesti Vásárcsarnokban dolgozó fiatalembert kirúgták a munkahelyéről, miután nyilatkozott az egykulcsos adóról és annak hatásairól az Együtt stábjának. A fiatalember szerint az ő munkájával soha nem volt probléma, a nyilatkozata után, a nyilatkozata miatt küldték el.

„A papíromra rá van írva százhúszezer forint és hatvanezer forintot utalnak el, ez borzalom, amit itt művelnek” – mondta korábban a férfi, majd hozzátette: „Ez, ami itt folyik, ebben az országban, ez borzalom. Tizenhat órát dolgozok minden áldott nap és hatvanezer forint adókat vonnak le tőlem.”

Először nem akarta aláírni azt, hogy közös megegyezéssel távozzon a munkahelyéről, azt kérte, hogy főnöke írja le, miért rúgják ki, de mivel később szüksége volt a pénzre, így kénytelen volt ezt az utat választani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik