Belföld

Gyurcsány megkapta az utolsó infúziót – Fotó

A DK elnökét pénteken idegbecsípődéssel szállították kórházba, a Facebookon számolt be arról, hogy hétfőn megkapta az utolsó infúziót.

“Megvolt az utolsó infúzió. Jöhet a főzés..,” – ezt írta ki Gyurcsány Ferenc ma a Facebookra, aki a posztjához egy infúziós képet is feltöltött.

Ez az infúzió egyébként nem az az infúzió, Gyurcsány valószínűleg úgy találta meg a képet, hogy beírta a google-ba, hogy infúzió. Ugyanis, ha így teszünk, akkor a 22. képnek ezt a fotót dobja ki.

A volt miniszterelnököt pénteken hajnali kettőkor keltette fel idegbecsípődése, számtalan fájdalomcsillapítót vett be, ezután szállították kórházba. A betegségére úgy derült fény, hogy péntek reggel nem találta a szavakat az ATV reggeli műsorában, úgyhogy a Bors rákérdezett, hogy mi történt a pártelnökkel.

Mint kiderült, Gyurcsány elég rosszul volt, de a reggel hétre megbeszélt interjút lemondani már nem akarta. Kocsiba ült, vezetni viszont nem tudott, ülni sem nagyon. Így végül taxival érkezett az ATV székházához, onnan pedig az interjú után egyik munkatársa azonnal vitte is a kórházba. Órákig tartották bent, infúziót kapott, majd a péntek délutánt ágyban töltötte az otthonában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik