Belföld

Megint szabálytalanul parkolt egy kormányzati autó

Egy étterem elé állt be, de nem a parkolóhelyre, hanem a járdára.

Az Index olvasói fotózták le azt az eddig ismeretlen kormányzati Audi A8-ast, amely a 8. kerületi Múzeum Étterem elé állt be meglehetősen feltűnő és egyedi módon. A fotóért erre kattintson.

Az olvasók azt állították, két testőrt is láttak az autóban, amelyről nem tudni, hogy pontosan ki használja. Az Indexnek a tárcák működéséhez szükséges gépjárművek üzemeltetéséért felelős Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság azt mondta, az autó nem az övék, nem hivatalosan pedig azt is hozzátették, hogy az Audi valószínűleg a Készenléti Rendőrséghez vagy a TEK-hez tartozik.

A BM a lapnak először megerősítette, hogy az autó a Készenléti Rendőrség állományában van, ám hozzátették azt is, hogy ez egyáltalán nem biztos, úgyhogy egyelőre csak azt lehet tudni, hogy egy állami autóról van szó.

Nem ez az első parkolási botrány a héten, két napja egy Skoda Superb Elegance-ról derült ki, hogy annak ellenére parkolt szabálytalanul, hogy a jármű a Belügyinisztériumhoz tartozik – ez az a szerv, ami a KRESZ szabályait írja. A Skoda Superb Elegance néhány nappal ezelőtt teljes szélességében foglalta el a járdát a Corvin téren, ráadásul úgy, hogy se egy babakocsi, se egy kerekesszék nem fért el mellette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik