Belföld

A Fidesz sürgeti az újrakezdett Hagyó-pert

hagyo-miklos(210x140)(5).jpg (ingyenes, hagyó miklós)
hagyo-miklos(210x140)(5).jpg (ingyenes, hagyó miklós)

A Fidesz azt várja, hogy a Hagyó-per ne húzódjon még tovább, szülessen az ügyben minél előbb döntés - közölte Selmeczi Gabriella a párt szóvivője.

Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője a Magyar Nemzet szerdai számában mondta el, hogy nem folytatódik, hanem újrakezdődik a Hagyó-per a Fővárosi Törvényszéken. A Kecskeméti Törvényszék egy nappal korában közölte, hogy Budapest volt főpolgármester-helyettesének és 14 társának büntetőperében megállapította illetékessége hiányát, és az ügyet áttette a Fővárosi Törvényszékhez – a kormánypárt szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

“A korrupció korszaka”

Selmeczi Gabriella reagálásában kijelentette: a korrupció bűncselekmény, aki pedig bűncselekményt követ el, annak börtönben a helye, méghozzá minél hamarabb. “Ezért az emberekkel együtt nagyon csalódottak lennénk, ha az ügy még tovább húzódna” – mondta a Hagyó-perről.

A Fidesz-szóvivő szavai szerint 2010 előtt minden idők legkorruptabb kormányzása zajlott Magyarországon, a Gyurcsány-Bajnai-korszak a politikai bűnszervezetben elkövetett korrupciók korszaka volt, sőt nyilatkozataik alapján “a bukott baloldal mindhárom vezető politikusa is ezen a véleményen van”.

Nem a parlamentnél van a labda

A baloldal kormányzása alatt “nagyüzemben pumpálták ki a közpénzeket” nokiás dobozokban, színlelt szerződésekkel, ingatlanpanamákkal, telekcserékkel és offshore cégekben – fogalmazott Selmeczi Gabriella, megismételve: a Fidesz azt várja, hogy a bűnözők minél előbb a rács mögött végezzék.

Arra a kérdésre, terveznek-e konkrét lépést az ügy felgyorsítása érdekében, azt válaszolta, hogy nem a parlamentnél van a labda.

A Kecskeméti Törvényszéket 2012-ben jelölték ki a Hagyó-per eljárásának lefolytatására. A kijelölés alapját képező jogszabályi rendelkezéseket azonban – alaptörvény-ellenességre és nemzetközi szerződésbe ütközésre hivatkozással – az Alkotmánybíróság időközben megsemmisítette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik