Belföld

Tömörkény-díjasok: Bátyai Gitta és Fári Irén

Tömörkény István születésnapjához kötődve két kiváló helytörténészt, Bátyai Gittát és Fári Irént tüntettek ki tegnap a közel húsz éve alapított Tömörkény-díjjal.

Boldog vagyok, hogy Szeged szerelmeseként személyesen ismerhetem Bátyai Gittát, és boldog, mert Fári Irén is régi ismerősöm. De nem az elfogultság diktálja a szavakat, amikor azt írom: két, arra igazán érdemes személy vehette át idén a Tömörkény-díjat, amit Trogmayer Ottó, a szegedi Móra Ferenc Múzeum egykori igazgatója alapított még 1994-ben, és azóta minden év decemberében, Tömörkény István születésnapjához kötődve a múzeum egyik munkatársát jutalmazzák az adott esztendőben végzett kiemelkedő szakmai tevékenységéért. Az országosan jegyzett díjról egyébként a közintézmény alkalmazottai és a múzeumigazgató közösen döntenek.

Bátyai Gitta (a sajnos nagyon korán elhunyt, szintén kiváló helytörténészként elismert Bátyai Jenő özvegye, aki 1965-től 2008-ig volt a múzeum dolgozója) férje örökébe is lépve már évtizedek óta kutatja Szeged múltját. Olyan kiváló és érdekes munkák került ki keze alól, mint “A Kass” “Az újszegedi liget”(1998), Újszegedi mozaikok”(2002) “Úszóházak a Tiszán” (2003) “A hídon át Újszegedre” (2008), és mellett többször is publikált folyóiratokban, mint például a város lapjában, a Szegedben. A díjjal az alkotó életművét ismerték el – mondta a díj átadásakor Fogas Ottó múzeum igazgató.

Bátyai Gittától megtudtam: közel sem tekinti lezártnak az életművét, sőt még a korábbinál is nagyobb lelkesedéssel kutatja Szeged történetét. Most éppen Újszeged vendéglátó helyeiről készít kötetet, felidézve olyan régi történeteket is, mint például azt, hogy 1859-ben a hajóhíd tövében kigyulladt egy kocsma, majd áttekintve több mint másfél évszázadot, eljut a mai vendéglátásig.

– A közelmúltban fejeztem be a szegedi gázgyártás történetéről szóló könyvem, mivel 150 éve kezdték elődeink ezt a munkát. De mióta lányom, Bátyai Edina családjával Móravárosban él, én is egyre nagyobb figyelemmel fordulok e városrész felé. A Móravárosi Kör által kiadott folyóiratban rendszeresen publikálok Móraváros történetéről írásokat. Emellett készül írásom a régi szegedi elit fürdőzési szokásairól, és felkutatom a Szegeden fellehető színes-díszes ablakokat is, mert szeretném, ha ez is megjelenne egy kötetben – mondta el Bátyai Gitta.

Fári Irén, aki eddigi munkásságáért kapta a díjat, szintén hosszú éveket töltött már el a Móra Ferenc Múzeumban, hiszen a történész muzeológus 1976 óta az országos hírű intézmény dolgozója. Neve különösen az elmúlt években vált ismerté, mivel két nagy sikerű várostörténeti könyv létrejöttében is meghatározó szerepet vállalt. Az egyik Szeged Anno címmel került a boltokba, a másik pedig egy olyan fénykép kötet, amelyben Szeged belvárosát mutatják be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik