Belföld

Több mint 1,2 milliárd forintot kap a város

Varoshaza(2)(960x640).jpg (1)
Varoshaza(2)(960x640).jpg (1)

Részben a Fűtőerőmű megvásárlására, részben pedig a helyi közösség számára fontos fejlesztésekre fordítják az újabb kormányzati támogatást.

A Magyar Közlönyben is megjelent a döntés, hogy önkormányzati feladatok támogatása címen Székesfehérvár ismét jelentős összegű pénzügyi segítséget kap.

A kormány döntéséről Vargha Tamás államtitkár, Székesfehérvár országgyűlési képviselője számolt be: “Újabb örömteli kormánydöntés született, hiszen 1,25 milliárd forint egyszeri, év végi támogatásban részesült Székesfehérvár Önkormányzata. Azt gondolom, hogy jó helyre kerül a városban ez a támogatás, és ez az évzáró döntés kellő alapot biztosít ahhoz is, hogy a 2014-es évet bizakodva kezdhessük el. Augusztus óta olyan kormánydöntések születtek, melyeknek köszönhetően Székesfehérvár az eddigieknél is dinamikusabb fejlődési pályára állt.”

A támogatási összeg felhasználásáról Cser-Palkovics András polgármester tájékoztatott, aki kitért arra is, hogy milyen új lehetőségeket teremt a kormányzat által biztosított évvégi pluszforrás. Mint elhangzott: még idén, az elkövetkező napokban ez a támogatási összeg meg is érkezik az Önkormányzat számlájára.

„Minden segítség fontos a város életében és lehetőséget ad újabb fejlesztések elindítására. Székesfehérvár esetében szerencsére ezek a források nem arra szolgálnak, hogy hiteleket vagy működési feladatokat fizessünk belőlük, hanem arra, hogy tartalékot képezzünk és további fejlesztésekről döntsünk. Február közepére várható a költségvetés elfogadása, azzal határozunk majd ennek a támogatásnak a sorsáról is, addig betétként kamatozik a város bankszámláján. Januárban dől el, hogy mennyi támogatást kapunk a Fűtőerőmű megvásárlására a kormánytól, így akkor tudjuk majd megmondani azt is, mekkora összeg szükséges ebből a Fűtőerőmű megvásárlásához. Az 1,25 milliárd forint fennmaradó részéből – amely várhatóan több száz millió forint lesz – pedig fejlesztéseket tudunk indítani. Fontos a Saára Gyula útfelújítási program folytatása, amely már eddig is hozott látványos eredményeket, de bőven van még felújítandó utca, járda és parkoló a városban. Szeretnénk 2014-ben egy intézmény-felújítási programot is elindítani, részben az itteni szabad forrásokból, részben pedig az újabb adósságkonszolidációs ütem keretében felszabadult összegből. Pontos keretszámokat a költségvetés elfogadása után tudunk majd mondani” – emelte ki a polgármester.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik