Belföld

Szinetár és Bereczki a nyugdíjasokkal karácsonyozik

s.hedvig

2013. 12. 19. 21:35

Több mint ezren jöttek el a VOK-ba, a Nyugdíjasok Karácsonyára

A mára már hagyománnyá vált rendezvényen, azaz a Nyugdíjasok Karácsonyán ezúttal az ünnep alaphangulatát a Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola tanulói adták meg – ha közvetve is – hiszen az ő általuk készített karácsonyfa és csillag alakú – egyébként nagyon finom – mézeskalácsokat osztogatták a bejáratnál a hidegről betoppant vendégeknek.

Ezt az ünnepi kedvet, aztán a II.Rákoczi Ferenc általános iskola másodikosai fokozták, akik egy betlehemi játékot adtak elő „Minden gyermek szép ígéret” címmel. Műsorukat követően a polgármester, Cser Palkovics András köszönte meg a nyugdíjas szervezetek egész éves munkáját és beszélt arról, mennyire örül annak, hogy ekkora a népszerűsége minden évben a Nyugdíjasok Karácsonyának.

Végül Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán lépett színpadra lépett, akik feltették a pontot arra a bizonyis i-re. A páros a technika ördögét kicselezve eleinte egyetlen mikrofonba énekelt, majd ahogy a másikat is megjavították, már semmi sem akadályozta meg őket, hogy igazi karácsonyi hangulatot varázsoljanak a Videoton Oktatási Központba. A közel ezer szépkorú pedig élvezte és fiatalokat megszégyenítő módon tapsolta végig a koncertet.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Marjai János / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.