Belföld

Segítsünk a születési sérült gyerekeknek!

Gyűjtést szervez a budakalászi Gézengúz Alapítvány: a terápiát igénylő gyermekek otthoni fejlesztésére szeretne eszközt venni a szervezet.

Egy úgynevezett kölcsöntár kialakítása a célja Gézengúz Alapítvány Cseppek Házának, melynek kezdeményezése, hogy az idegrendszeri sérült gyermekek otthonukban is tudjanak speciális, drága vagy nehezen elérhető eszközökkel gyakorolni, és ezáltal a bennük rejlő képességeiket a lehető legnagyobb mértékben ki tudják bontakoztatni.

A terápiát igénylő gyermekek otthoni fejlesztésére a szülők eszközöket kapnak majd kölcsön, ehhez gyűjti az adományokat az alapítvány.

Fotó: Gézengúz Alapítvány

A kölcsöntár előnye, hogy a szülőknek szűkös otthonukban nem kell eszközöket tárolni hosszú ideig, nem kell ezeket kerülgetni, mivel ezeket addig tartják maguknál, ameddig erre szükségük van.

További nagy előny, hogy nem kell pénzt fordítaniuk az eszközök megvásárlására, és nem kell azon aggódniuk, hogy a megfelelő eszközt veszik-e meg. A kölcsöntárban szakemberek által kiválasztott és összeállított eszközök lesznek elérhetőek, és annyi ideig lesz a családé az eszköz, amíg gyermekük fejlődéséhez ez szükséges.

Részletes információk az adományozás módjáról ezen a honlapon találhatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik