Belföld

Liszt? Nem liszt… LISZI!

Megnyílt az Alba Pont-Lakóközösségi Információs Szolgáltató Iroda (LISZI) a Fehérvári Civil Központban

A Fejér Megyei Civil Információs Centrum márciusban készített egy 300 fős telefonos felmérést a József utcai lakótelepben élők között. Kérdéseik a következők voltak:

Mennyire érzik fontosnak a lakótelepi közösséget?

Mennyien segítenének a lakótelepen élőknek, ha tudnák, hogy a szívességet vissza is kapják, és hányan éreznék szükségét egy szolgáltató iroda létrejöttének?

A felmérésből kiderült, a 31%-a fontosnak érzi a közösséget, de tenni már nem akar érte. A válaszadók 41%-a segítene a környezetén, és 69% kifejezetten támogatja egy ezekkel az ügyekkel foglalkozó iroda létrejöttét.

Így aztán – közkívánatra – december 19-én megnyílt az Alba Pont-Lakóközössési Információs Szolgáltató Iroda a Fehérvári Civil Központban – jelentették be egy sajtótájékoztatón.

Berdó Erika Gabriella irodavezető a rendezvényen elmondta: Most egy kétéves projektet indítanak be, amit érdekes programokkal – szakkörök, baba-mama klub, koncertek, kulturális és ifjúsági programok – próbálnak színesíteni. Mindezt azzal a céllal, hogy erősítsék a lakótelepen élők közösségét, és kialakuljon egyfajta szívességcsere a környéken.

Az iroda munkatársai hétfőtől szombatig várják a látogatókat, és igyekeznek mindenben segítségükre lenni, illetve felmérni az igényeket, hogy megtudják. pontosan mire is lenne szükség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik