Belföld

Külügy: nem ártalmas a szánalmas gúnyolódás

szent-korona(960x640)(2).jpg (szent korona)
szent-korona(960x640)(2).jpg (szent korona)

Az osztrák közszolgálati televízió műsorában megjelenített "szánalmas gúnyolódásnak" nem szabad ártania az osztrák és a magyar nép közötti hagyományos barátságnak és rokonszenvnek – közölte a Külügyminisztérium.

A tárca csütörtöki közleményében arra reagált, hogy osztrák humoristák a helyi közszolgálati televízió egyik adásában a Szent Koronán gúnyolódtak. A Jobbik csütörtökön a bécsi magyar nagykövet visszahívását követelte, mivel álláspontja szerint Szalay-Bobrovniczky Vince “nem adekvát módon” viselkedett, amikor a magyar nagykövetség épületében együtt nevetgélt az osztrák humoristákkal.

A Külügyminisztérium kiemelte: “nem foglal állást az osztrák közszolgálati televízió műsorának készítőiről, továbbá azokról sem, akik egy ilyen műsort humorosnak találnak”. A bécsi nagykövet helyesen járt el, amikor az osztrák közszolgálati televízió műsorában provokáció érte Magyarország nemzeti jelképét, valamint az országot képviselő misszióvezetőt. A Külügyminisztérium a két állam és nemzet közötti kapcsolatok elmélyítésén dolgozik, és Szalay-Bobrovniczky Vince nagykövet is ugyanebben a szellemben végzi munkáját – tette hozzá a tárca közleménye.

A Wir Staatskünstler osztrák show humoristái a legutóbbi adásban Szalay-Bobrovniczky Vincével ültek le beszélgetni. Arról is kérdezték, igaz-e, hogy Magyarországon viccet csinálni a Szent Koronából nemzeti jelkép megsértésének számít (akárcsak a Himnusz vagy a nemzeti zászló gyalázása), és az új Btk. szerint 1 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. A nagykövet ezt elismerte, amire az osztrák humoristák elővették a korona műanyag másolatát, és elkezdtek vele bohóckodni.

Szalay-Bobrovniczky Vince a Magyar Nemzetnek az esetről azt mondta, a műsor megvágása rendkívül tendenciózus, az általa hangsúlyozott kritikák nem kerültek be a leadott anyagba, miközben ő a felvétel készítésekor is félkegyelműnek nevezte a gúnyolódó humoristát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik