Belföld

1200 kilométer közút újul meg

utfelujitas(12)(960x640).jpg (útfelújítás)
utfelujitas(12)(960x640).jpg (útfelújítás)

A munkákra a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hazai és uniós forrásokból 122 milliárd forintot fordít.

Jövő májusig az országos közúthálózat mintegy 1200 kilométeren újul meg – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára az országos útfelújítási projekteket bemutató csütörtöki évzáró sajtóeseményen, Móron. Völner Pál hangsúlyozta, hogy az útfelújításokhoz a regionális operatív programok 89 milliárd forintot biztosítottak, amelyek segítségével jövő májusig 670 kilométernyi útszakasz újul meg. A munkák többsége idén befejeződött – tette hozzá.

Az államtitkár közölte, hogy a szakminisztérium ősszel indított útfelújítási programja további 33 milliárd forintot biztosított a fejlesztésekhez. Ennek keretében 267 útszakaszon, mintegy 520 kilométeren újítják fel a legkritikusabb szakaszokat jövő májusig. A kivitelezők az idén 124 útszakaszt vettek át, ebből nyolcvanat már befejeztek – mondta. Völner Pál emlékeztetett rá, hogy az útfelújítások döntő többsége a négy- és öt számjegyű utakat érinti. Szólt arról is, hogy a felújítandó útszakaszokat a megyei útügyi biztosokkal konzultálva választották ki.

A sikeres programot a jövőben is folytatni szeretnék

Az államtitkár jelezte, hogy a 2014-ben induló, új uniós költségvetési ciklusban kevesebb forrás lesz útfelújításokra, de a használatarányos útdíjból a vártnál lényegesen magasabb bevételek elegendő fedezetet nyújthatnak a folytatásra.

Fejér megyében is megújulnak az utak

Törő Gábor, Fejér megye útügyi miniszteri biztosa elmondta, hogy az útfelújítási program 33 milliárd forintos keretéből 1,6 milliárd forint jutott a megyének. Megjegyezte, hogy a legkritikusabb állapotú, legveszélyesebb utak felújítására fordították a forrást, a fő cél a nyomvályúk és útegyenetlenségek eltüntetése volt.

Molnár István, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Fejér megyei igazgatója hangsúlyozta: befejeződtek a munkálatok a 81-es főút Székesfehérvár és Mór közötti szakaszán három helyen, illetve a 7-es főúton Dinnyésnél és a 63-as főúton Székesfehérvár határában is.

A tervek

Jövőre a 81-es úton további két szakasza újul meg a megyeszékhely és a megyehatár között, illetve a 8111-es út Baracska-Kajászó közötti szakaszát is felújítják.

Az igazgató közölte, hogy a regionális program segítségével 4,4 milliárd forintból 29 kilométernyi útszakasz felújítása valósul meg Fejérben: elkészült a Székesfehérvár-Kincsesbánya és az Adony-Káloz közötti út, folyamatban van a Mór-Kocs közötti útszakasz felújítása.

Megemlítette, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. mintegy 23 milliárd forintból építi meg a székesfehérvári nyugati elkerülő harmadik ütemét 2016. májusig. Már elkezdődött a 62-es út 10,6 kilométeres, seregélyesi elkerülőjének építése 11,9 milliárd forintból.

Jövő januárban kezdik a 62-es út burkolatának megerősítését Dunaújváros és a megyeszékhely között, a 21 kilométernyi útfelújításra 10,8 milliárd forintot fordítanak – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik