Belföld

Handó az ügyáthelyezések miatt magyarázkodik

handó tünde (handó tünde, )
handó tünde (handó tünde, )

A korábbi legfelsőbb bírósági elnök, az OBH jogelődjének tekinthető Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot is vezető Baka András kezdeményezte, hogy át lehessen helyezni ügyeket más bíróságokhoz - mondta a Népszabadságnak Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke az Alkotmánybíróság döntése kapcsán.

A Népszabadság interjújában Handó Tünde úgy vélte, a folyamatban levő ügyeket ott kell befejezni, ahol azok a korábbi bíróságot kijelölő határozatok szerint kezdődtek. Hozzátette ugyanakkor: ha valaki úgy véli, hogy az AB határozatából az következik, hogy a korábban áthelyezett ügyet vissza kell utalnia az eredetileg illetékességgel rendelkező bíróság elé, ezt megteheti, és ezzel az OBH-nak nincs dolga.

A bírósági ügyek áthelyezéséről elmondta azt is: az nem a személyes ügye, ezt a lehetőséget csak megörökölte. Handó Tünde emlékeztetett arra, hogy a korábbi legfelsőbb bírósági elnök, az OBH jogelődjének tekinthető Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot is vezető Baka András kezdeményezte: kapjon felhatalmazást arra, hogy kivételesen – általános illetékességi szabályoktól eltérve – maga jelölhesse ki az adott ügyben eljáró bíróságot. A parlament elfogadta a törvénymódosítást és 2011 januárjától Baka kezdeményezhette más bíróság kijelölését. A korábbi főbíró 13 ügyben hozott döntést ügyek áthelyezéséről.

Összesen 55 esetben, közülük 10 büntetőperben született egyedi döntés bíróság kijelöléséről 2011-től, ezek 70 százaléka jogerősen befejeződött. Nyolc büntetőeljárás viszont még folyamatban van.

A Népszabadság összeállításában azt írta: a Legfőbb Ügyészség már vizsgálja, miként tudná megakadályozni azt, hogy az ügyáthelyezések miatt indokolatlanul elhúzódjanak az egyes tárgyalások, a már közvetlenül az ítélethirdetés előtt álló perek pedig újrakezdődjenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik