Belföld

150 millió hátralékos villanyszámlára

villanyora-Bodroghalomban(960x640)(1).jpg (villanyóra, )
villanyora-Bodroghalomban(960x640)(1).jpg (villanyóra, )

Folytatódik a Máltai Szeretetszolgálat és a DÉMÁSZ segítőprogramja.

Harmadik alkalommal erősítették meg aláírásukkal az EDF DÉMÁSZ és a Szeretetszolgálat vezetői azt az együttműködési megállapodást, melyben közös hátralékkezelő programmal segítik a fogyasztókat, hogy minél többük számára legyen elérhető a mindennapi élethez szükséges villamos energia.

2012 óta hasonló nagyságrendű összeg állt a Máltai Szeretetszolgálat rendelkezésére, hogy az EDF DÉMÁSZ szolgáltatási területén nehéz szociális körülmények között élő fogyasztókat támogassa az áramszámlák rendezésében. A programba pályázat útján jelentkezhettek a segítségre szoruló családok.

A legtöbb pályázat 2013-ban is Békés és Bács-Kiskun megyéből érkezett, ahol a Máltai Szeretetszolgálattal együttműködő szervezetek és a helyi családsegítők aktívan működtek közre a tájékoztatásban és a támogatottak kiválasztásában. A nehéz helyzetbe került fogyasztók élethelyzetének feltérképezésével sikerült elérni, hogy az anyagi segítség odajutott, ahol leginkább szükség volt rá.

A november 15-i jelentkezési határidőig 2500 ügyfél adta be pályázatát a programra, közülük 1829-
en már megkapták a támogatást. Ők több mint 46 millió forint hátraléktól szabadulhatnak meg. 513 magas hátralékkal rendelkező fogyasztónak lehetősége volt egy új részletfizetési konstrukcióban részt venni, 150 korábban már kikapcsolt ügyfél háztartásában pedig újra van áramszolgáltatás.

A Máltai Szeretetszolgálat amellett, hogy közreműködött a hátralék rendezésében, a támogatásban résztvevőket életvezetési, energiatakarékossági tanácsokkal is ellátta, hogy fogyasztásukat tudatosabban alakíthassák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik