Belföld

Nem mindegy, milyen szén-monoxid-érzékelőt használunk

Csak engedélyezett és jól telepített érzékelő véd meg a mérgezéstől.

Az emberi érzékszervek számára „láthatatlan” szén-monoxid miatt a katasztrófavédelem tűzoltó egységeit idén már 292 esetben riasztották. Szén-monoxid-mérgezés következtében 336 ember sérült meg, és 172 személyt mentetettek meg, tizenkettő emberen pedig már nem lehetett segíteni -tudta meg a Szeged24 Arany-Tóth Attilától a katasztrófavédelem szóvivőjétől.

A szén-monoxid-mérgezés embert és háziállatot egyaránt fenyeget, ám a kockázat jelentősen csökkenthető a tüzelő, fűtő és főző berendezések rendszeres karbantartásával, a lakás megfelelő szellőzésével, illetve azzal, ha olyan helyiségébe ahol nyíltlánggal üzemelő berendezés van, szén-monoxid-érzékelőt telepítünk.

Az érzékelő atonban csak akkor nyújt megfelelő védelmet, ha a használati utasításnak megfelelő helyen és módon telepítjük. A vásárlás előtt tájékozódni kell a megvásárolható készülékekről, és fontos, hogy csak megbízható cégtől, minősített eszközt vásároljunk.

Október közepe óta hatályos jogszabály értelmében azokban a bölcsődékben, óvodákban, iskolákban, kórházakban és bentlakásos intézményekben szórakozóhelyeken, szállodákban és panziókban kötelező szén-monoxid-érzékelő használni, ahol a közösségi helyiségében, vagy az azzal egy légtérben lévő helyiségben nyitott égésterű tüzelőberendezés van. Azokat az új építésű épületeket pedig, amelyek nyitott égésterű tüzelőberendezéssel felszereltek, már csak akkor lehet használatba venni, ha ott szén-monoxid-érzékelő működik.

December eleje óta jogszabály határozza meg azt is, hogy mely érzékelők használata engedélyezett. Elfogadhatóak az EU bármely tagállamában és Törökországban gyártott vagy forgalomba hozott, illetve az izlandi, liechtensteini, valamint a norvég gyártású érzékelők.

Az előírások betartását a kéményseprők vizsgálják az időszakos ellenőrzésekor. A kéményseprő ellenőrzi a szén-monoxid-érzékelő meglétét és működőképességét is. Bármilyen hiányosság vagy szabálytalanság esetén értesíti a tűzvédelmi hatóságot, amely figyelmezteti az ingatlan tulajdonosát és a szabálytalanság megszüntetésére szólítja fel. Amennyiben a tulajdonos nem tesz eleget kötelezettségének, a hatóság ötezertől harmincezer forintig terjedő bírságot szabhat ki.

Ha a szén-monoxid-mérgezés tüneteit (fejfájás, émelygés, szédülés) észleljük magunkon vagy a környezetünkben lévő emberen, azonnal hívni kell a katasztrófavédelem 105-ös segélyhívó számát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik