Belföld

Második lett Rezső, az aranyhal

Fehervari-alkotok-sikere(1)(960x640).jpg (Fehérvári alkotók sikere)
Fehervari-alkotok-sikere(1)(960x640).jpg (Fehérvári alkotók sikere)

Újabb díjakat söpört be egy fehérvári filmes csapat.

Újabb két filmes elismeréssel tért haza a hétvégén a Szabad Színház Veszprémből, ahol idén kilencedik alkalommal rendezték meg a Pannonfíling Mozgóképes Találkozót.

A filmszemle megrendezésének ideája 2005 nyarán pattant ki néhány filmőrült fejéből – nemcsak a rövidfilmek iránti szeretetüket kifejezendő, hanem a dunántúli (és ezáltal természetesen a veszprémi) kulturális élet felpezsdítése érdekében. Célunk találkozni azokkal az alkotókkal, filmmel kísérletező művészekkel, akik képesek megmutatni valamit abból, ami itteni, ami lokális, vagyis a miénk – írják közösségi oldalukon a szervezők.

A fehérvári alkotók, a Láthatás című munkájukkal a második helyezést, Arany János: Tetemre Hívás című balladája alapján készített, azonos című filmjével pedig a legjobb montázsnak járó díjat hozta el.

A Szabad Színház által jegyzett filmnek, nem ez az első sikere idén. A CinemaArt által rendezett flmfesztiválon 46 csapatból érték el a második helyezést a Láthatás című rövidfilmjükkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik