Belföld

Lélekemelő koncert a katonáktól

Az egész épület muzsikált a Vásárhelyi Helyőrségi Zenekar idei karácsonyi koncertjén vasárnap a BFMK-ban. A 11. alkalommal megrendezett koncert ezúttal is hozott újat.

Takács Attila ezredes, a Bocskai dandár vezetője köszöntőjében kiemelte, az ország legrégebbi hagyományos adventi koncertje példaként áll a nemzet katonái és katonazenekarai előtt, de erről beszélt Böröndi Gábor dandártábornok, összhaderőnemi parancsnok is a koncert utáni fogadáson. A vasárnapi előadás alatt újításként képekben is bemutatták a katonák éves munkáját, kivetítőn fotomontázst láthatott a közönség.

A műsor blokkjai között a jelen lévő vendégek is köszöntőt mondtak, így Almási István polgármester és Kiss-Rigó László megyéspüspök, aki személyes karácsonyi és katonasághoz kötődő emlékeivel kezdte. Majd egy bibliai történetre emlékezett. Keresztelő Szent János az őt felkereső katonáknak azt mondta, ünnepeljék méltón az első Történelmi Karácsonyt, ne dobják el a fegyvert, de legyenek jobb katonák. Ez a mostani ünnep üzenete is, legyen mindenki kicsit jobb ember Karácsonykor.

Lázár János képviselő, államtitkár arról beszélt, milyen jó vásárhelyinek lenni. Az itt élő katonák mindig számíthatnak a város segítségére, ők is Vásárhely részét alkotják. A helyiek pedig büszkék arra, hogy ilyen embereket, közösséget tudhatnak maguk között.

A koncert Sosztakovics Fesztivál nyitányával kezdődött majd Liszt és Handel művei következtek. Az Alleluja kóruskíséretekor már megremegtek a falak a BFMK-ban, a nézőteret is átitatta az ünnep hangulata. Az áhítat tovább nőtt, amikor a Liszt Ferenc iskola diákjai énekeltek musicalrészleteket.

Alfred Reed zenéiből többet is műsorra tűztek ezen a estén. Az orosz karácsony című mű alatt varázsolni kezdtek a katonazenészek. Szinte hihetetlen, hogy fúvósokkal  és ütősökkel milyen nagyszerű nagyzenekari hatás és megfoghatatlan zenei élmény érhető el. A Bessenyei erre tervezett nagyterme csak úgy szórta a dallamokat, melyek a gyermekkórusok alatt teljesedett ki. A hangok becsukott szemmel hallgatva szinte meghatározhatatlan helyről hatoltak az ember fülébe.

A három karmester, Kovács István őrnagy vezetésével professzionálisan irányította a Péczely művésztanáraival kiegészült helyőrségi zenekart. John Williams sokszoros Oscar és Golden Globe díjas zeneszerző ezernyi dalából a leghíresebbek helyet kaptak a vasárnapi előadásban. A Ryan közlegény megmentése című film betétdala alatt kivetítőn a hadisírok gondozását mutatták be.

Külön filmes blokkban a Csillagok háborúja, az ET, vagy az Indiana Jones és a Cápa dallamai alatt a mennyezeten és a falon hangulatos fény és képjáték tette teljessé az audioélményt. A záróblokkban minden addigi közreműködő megjelent a színpadon. Így a Liszt és Kertvárosi Katolikus Iskola több mint 100 énekkaros tanulója, a Fandante és a Városi vegyeskar. Velük már a közönség együtt énekelte a liturgikus magyar karácsonyi énekeket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik