Belföld

Huszonhatan fagytak meg Magyarországon

hajlektalan(960x640)(9).jpg (hajléktalan, )
hajlektalan(960x640)(9).jpg (hajléktalan, )

A legtöbb áldozatot a december szedte. Nem csak az utca veszélyes, az áldozatok nagy része fűtetlen otthonában hunyt el.

Az ősz kezdetétől december 15-ig huszonhatan fagytak meg Magyarországon – közölte a Magyar Szociális Fórum.

December 1-ig 11-en haltak meg a hidegben, azóta pedig további tizenöten lelték halálukat kihűlésben. Az áldozatok között három nő volt.

Fotó: MTI / Beliczay László

Közterületen, a szabad ég alatt tízen fagytak meg, saját fűtetlen otthonukban pedig kilencen. Kórházba szállításuk közben, vagy után heten vesztették életüket, mert már nem tudtak rajtuk segíteni.

Kihűlés

Fagyhalálnak mondjuk, pedig általában kihűlésről van szó – a fagyás helyi természetű sérülés, égési sebhez hasonló jelenség, a bőr pirosodásával, hólyagosodásával jár. Felületes esetben a szövetek károsodnak csak (de az lehet olyan mértékű, hogy sebészi úton kell eltávolítani), súlyos esetben akár a csont is megfagyhat. A fagyott területet ne dörzsöljük (hóval sem), hanem 40-42 fokos vízben melegítsük fel.

A kihűlés a test vészes lehűlése, melynek az esetek 40-70%-ában halál a vége. A közkeletű vélekedéssel szemben nemcsak fagypont alatti hőmérsékleten történhet meg. Kihűlésről beszélünk, ha a test hőmérséklete 35 fok alá megy. Hideg vízben percek alatt kihűlhetünk. A kihűlés egyik fázisában jelentkezik az ún. elrejtőzés, ami a téli álomhoz hasonló, ösztönös viselkedés: a kihűlőfélben lévő ember összehúzódik és elbújik valami félreeső helyre. A drog- és alkoholfogyasztás, a nagyon alacsony vércukorszint megkönnyítheti a kialakulását. Ha nem enyhe esetről van szó, kórházi kezelésre van szükség a veszély elhárításához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik