Belföld

Idén is növelte árbevételét a Graboplast

A cég teljesítménye 5-7 százalékkal haladhatja meg a tavalyi, több mint 16 milliárd forintot.

Jancsó Péter, a padlótermékeket gyártó győri székhelyű társaság elnök-vezérigazgatója szerint a végső szám jelentősen függ majd az év végi devizaárfolyamoktól, hiszen a cég termékeinek 93 százaléka külföldön talál gazdára. A nyereség 30-40 százalékkal haladhatja meg a tavalyit az elnök-vezérigazgató szerint.

Jancsó Péter jelezte, hatmilliárdos beruházással készülnek üzemfejlesztésre Tatabányán, egyes folyamatok Győrből való áttelepítésével rugalmasabbá tennék a termelést, ugyanakkor új termékek gyártásába kezdhetnek. Utóbbi kapcsán az elnök-vezérigazgató arról beszélt: olyan válaszúton van a társaság, mint fél évszázada volt, amikor a PVC-alapú technológia bevezetéséről döntött.
A vezérigazgató elmondta: az új beruházáshoz vagy részvénykibocsátással, vagy az állam, esetleg az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) bevonásával teremtenének elő forrásokat. Az eddig megkeresett potenciális partnerek visszajelzése alapján kijelentette, vége a válságnak a Graboplastnál.
A Graboplast tavaly csaknem egymilliárd forintos üzleti és 900 millióhoz közelítő adózás előtti eredményt ért el. Az adatokban csaknem 300 millió forintos javulást hozott az egy éve minden gyárban és az adminisztrációban végrehajtott átszervezés, eközben a forgalom 1-2 százalékkal múlta felül a 2011-es 16 milliárdos összeget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik