Belföld

Milliárdokból öltöztet a Belügyminisztérium

keszenleti-rendorseg(210x140)(2).jpg (készenléti rendőrség)
keszenleti-rendorseg(210x140)(2).jpg (készenléti rendőrség)

A rendőrök, a börtönőrök és a katasztrófavédők egyenként ötvenkétezer forintból ruházkodnak, ez összesen közel kétmilliárd forintot jelent.

A Belügyminisztérium még 2011-ben, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának engedélyével, a közbeszerezés megkerülésével bízta meg a Kalocsai Konfekcióipar Kft. azzal, hogy készítsék el a munkaruhákat – összesen 1,91 milliárd forintért, írja a Népszabadság.

Amint arról a lap beszámol, ez a jelentős összegű közpénz életmentő volt munkáltató intézményként is funkcionáló a Kalocsai Fegyház és Börtönnek, ugyanis 2010-ben a cég 214 millió forint árbevétel mellett 65,7 millió forintnyi veszteséget is elkönyvelt.

Azóta legyártott és leszállított ruhák közül például az úgynevezett „szovjet mintájú ködvágó sapka”, a pilotka darabja 1380 forint, ezekből 32 ezer darabot rendelt a minisztérium, összesen 44,2 millió forintért.

A 10M mintájú gyakorlóbakancs volt a legdrágább tétel, ennek darabja 26 ezer forint, a legyártott harmincnyolcezer lábbeli pedig összesen 988 millió forintba került.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik