Belföld

Fehérváron elszabadult a rockpokol

Nagy Zoltán
Nagy Zoltán

2013. 12. 14. 17:15

Az egykori Petőfi Mozi helyén nőtt fel a Petőfi Kultúrtér, ahol szombat este a Compct Disco nevű formáció vendégeskedett

De mielőtt a színpadra léptek volna, a Cloud 9+ öttagú banda biztosította a bemelegítést. Nos, erre szükség is volt, mert a Petőfi Kultúrtér által bérelt épületben elszállt a fűtés. A gázszolgáltató szakemberei komoly kíváncsisággal szemlélték a negyven esztendeje működő kazánt, és megmondták, hogy ilyet még nem láttak. Aztán szépen az is kiderült, hogy senki nem tudja, egyáltalán hol mennek a csövek a falban. Egyszóval az épület fűtetlen volt.

Ez nem zavarta a Cloud 9+ tagjait, sőt, olyan hangulatot varázsoltak a hideg falak közé, hogy inkább vetkőzni kellett, semmint fűteni. A hatodik ikszem felé járva nagyon meglepett, hogy ilyen kemény rock még létezik és az, hogy arra emberek tucatjai táncolnak – akár a hetvenes években. Nemcsak nosztalgia fogott el, de az a forróság, amit csak vidám, szórakozó fiatalok között érezhet az ember. Ráadásul annak a ritkaságnak lehettem tanúja, amikor koncerten jó hangon énekel két fiatal srác. Szivák Zsolt és Kayode Sherlock Ábel lefegyvereztek mindenkit, persze a banda többi tagja is topon volt.

A Compact Disco nem a megszokott összeállítással jött. A billentyűs Pál Gábornak a koncerttel párhuzamosan született meg kislánya, amihez gratulálunk! Az elektronikus mágus, Lotfi Behnam és az énekes frontember, Walkó Csaba a Petőfi Kultúrtérben kevés lett volna, ha a két hölgy nincs velük. Török Emese betonkeményen pakolta a ritmusokat, miközben a rockfillinget tetézte Lahucsky Krisztina és gitárja. Egy frenetikus koncert után meglepődtek a fiúk, hogy egyszerűen visszatapsolták őket. Mondták is, hogy az elektronikus kütyüket nem programozták erre, ezért ott szerencsétlenkedtek egy percig. Török Emesének ebből elege lett, és „győzzön az akusztika” felkiáltással a lovak közé, pontosabban a dobokra vert. Lahucsky Krisztina a hat húron fogta az akkordokat, és idézte meg a Rolling Stones hangulatot. Az így kikerekedett búcsúszámtól már az extázishoz közeledtek a terem táncoló fiataljai.

A koncert után Emese szerényen azt mondta: mi nem lennénk, ha a fiúk nem írják, nem komponálják meg a dalokat. Arra a felvetésemre, hogy a ráadásban bakhátra futott a zenekar, de a lányok kihúzták a bajból, Emese így reagált: ősidők óta igaz, hogy a férfiak és a nők együtt a legerősebbek. Azt pedig ne feledd, aki szereti a hivatását, az soha nem helyezi a személyiségét a fölé!

Amikor ránézel a dobosunkra, ahogy dobol, az egy fél orgazmus – mondta Begi, azaz Lofti Behnam. Begi így folytatta: „hatodik állomásunkon vagyunk a harmadik negylemez bemutatóval, és eddig ez, a fehérvári volt a legnagyobb buli! Itt alakult ki olyan hangulat a nézőkkel, hogy a végére beleestünk abba a hibába, hogy nem mentünk le a színpadról, viszont újra húzni sem tudtuk pillanatok alatt a rendszert. Ez szakmailag hiba, de az emberi nagyság ettől emelkedett meg, és ezt a lányoknak is, a nézőknek is köszönöm!”

Élőhangszerrel könnyű dolgunk volt az Emesével, amíg a technika ördöge ügyködött. Nekem egyébként is jobban fekszik az akusztika, mint az elektronika. Ráadásul nagyon jó volt a közönség, amelyik éltet bennünket. – mondta Krisztina.

Nagyon büszke vagyok arra, hogy egy ilyen zenekar vezetett be minket, mint a Cloud 9+ – kezdte mondókáját az énekes. Szivák Zsolt így folytatta: „a harmadik albumunk még nem futott ki igazán, mégis sokan énekelték velünk a dalokat, ami nagyon jól esett. Ilyen közönség után azt tudom mondani, hogy csak ilyen koncerteket kívánok magunknak! A férfi egy ösztönlény – ez főleg rám érvényes –, ezért szükségünk van a hölgyekre, akik néha visszaterelnek minket a helyes útra. Ez történt ma is. A zenével kapcsolatosan ugyan jönnek mindenféle listák, de azt azért tudjuk, hogy az emberek éhesek az igényes zenére, éhesek azokra a fiatalokra, akik igényes zenét adnak, és ma két ilyen banda lépett fel. Ezt tetézte a fehérvári közönség. Ez egy szép ország, ahol várják a szép és őszinte dallamokat!”

A 2012-es azerbajdzsáni Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarországot képviselő Compact Disco és a Cloud 9+ elszabadította a rockpoklot, és három órára rendbe tette a fűtést a székesfehérvári Petőfi Kultúrtérben.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.