Belföld

Polgármestert és képviselőket választanak Ásotthalmon

szavazás (szavazás)
szavazás (szavazás)

Két polgármesterjelölt és tizenhárom képviselőjelölt indul a vasárnapi időközi önkormányzati választáson.

A közel négyezer lakosú községben azért tartanak választást, mert a képviselő-testület feloszlatta magát október elején, ugyanis a folyamatos viták megnehezítették a működését.

Turbucz Marietta, a település helyettes jegyzője arról tájékoztatta a sajtót, hogy november közepén még három polgármesterjelöltet vett nyilvántartásba a helyi választási bizottság, a múlt héten azonban egyikük visszalépett, így ketten indulnak a településvezetői székért, mindketten függetlenként.

Ismét polgármesternek jelöltette magát az előző választáson a Fidesz-KDNP színeiben induló Petró Ferenc, a település eddigi vezetője, és indul Toroczkai László is, aki Jobbik Csongrád megyei önkormányzati képviselője, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke.

A hat képviselői helyért tizenhárom független jelölt indul, közülük többen az előző képviselő-testületben is tagok voltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik