Belföld

A város teljes adósságát átvállalja a kormány

Balog-Zoltan(960x640)(2).jpg (balog zoltán)
Balog-Zoltan(960x640)(2).jpg (balog zoltán)

Történelmi jelentőségű segítség Székesfehérvárnak.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és dr. Cser-Palkovics András polgármester csütörtökön közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a magyar kormány átvállalja a város még fennmaradt teljes adósságállományát.

“A magyar kormány megbízásából jártam már Székesfehérváron” – kezdte a sajtótájékoztatót Balog Zoltán.

4,7 milliárd forint Fehérvárnak

„Fontos, hogy 2014-et adósság nélkül kezdjék az önkormányzatok, hogy a fejlesztésre és a növekedésre koncentrálva tudjanak dolgozni. A magyar kormány több lépésben hajtotta végre az adósságkonszolidációt. Első ütemben a megyei önkormányzatok, második ütemben az ötezer fő alatti, harmadik ütemben pedig az ötezer fő feletti lakosú települések adósságállományát vállaltuk át. Ez utóbbi 610 milliárd forintot jelent az érintett önkormányzatoknak. Most pedig megvalósul a negyedik ütem is, azaz a települések még fennmaradt adósságának átvállalására kerül sor és így nullaforintos hiánnyal kezdhetnek 2014 januárjában” – mondta el Balog Zoltán.

Az emberi erőforrások minisztere kitért arra, hogy a Fejér megyei települések esetében 44 milliárd forintot jelentenek ezek a kormányzati intézkedések. Majd felidézte, hogy a 2002 és 2010 közötti időszakban meghatszorozódott a magyar önkormányzatok adóssága.

„Az előző kormányok többletfeladatokat adtak át az önkormányzatoknak finanszírozási háttér nélkül. Ezért fontos, hogy az új önkormányzati törvényben feladatarányos rendszert sikerült felépíteni.”

„Nemcsak a jelenben fontos az adósságkonszolidáció, hanem az elkövetkező 10-15 évet is meghatározza, hiszen nagyon jelentős az az adósságszolgálat, amelyet a 2010 előtt felvett hitelek törlesztése jelentett volna. Már az év elején bejelentett 9,5 milliárd forint – kamatokkal és költségekkel több mint 12 milliárd forint – is nagy segítség volt, éppen ezért köszönjük, hogy a kormány döntött a fennmaradt 30 % adósság konszolidációjáról is. Ez azt jelenti, hogy kamatokkal és költségekkel növelve 18 milliárd forint összesen, amelyet nem a város önkormányzatának és az itt élőknek kell kifizetni az elkövetkező években” – emelte ki Cser-Palkovics András.

Forrás: Facebook/Cser-Palkovics András

Új lehetőségek nyílnak a város előtt

„A Saára Gyula-program újabb ütemének elindítására már azért volt lehetőségünk idén, mert az adósságkonszolidáció megtörtént. Azaz, amit az elmúlt hónapokban a fehérváriak láttak, hogy utak újultak meg és parkolók épültek, az a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően volt lehetséges. Emellett szeretnénk felkészíteni a várost a 2014-2020 közötti források lehívására, azaz tartalékot képezünk, hogy a megnyíló pályázatokhoz az önrész rendelkezésre álljon. Megértjük és el is fogadjuk, hogy ez az adósságállomány nem termelődhet újra. Azaz olyan mértékben és ütemben kell fejleszteni, amelynek a háttere megteremthető. Székesfehérvár ebben évek óta példát mutat, hiszen 2010 óta csökkent a város adósságállománya, sőt, idén már folyószámla-hitelt sem vettünk fel. Hosszú távon csak így biztosítható a város fenntartható fejlődése.”

Székesfehérvár polgármestere köszönetet mondott a Balog Zoltán vezette minisztériumnak a Nemzeti Emlékhely fejlesztéséről szóló Árpád-ház program előkészítéséért is, mely az elkövetkező években a minisztérium, a bevont szakmai szervezetek és az önkormányzat közreműködésével valósulhat majd meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik