Belföld

Bringára pattantak a győri városatyák

Közel hat kilométernyi kerékpárút épült ki a városban, melyeknek több mint 70 százalékán 5000 bringás kerekezik naponta.

A Barátság parkban 2013. december 10-én megtartott projektzáró rendezvényen Borkai Zsolt polgármester a fejlesztéssel kapcsolatban elmondta, Győr nem véletlenül kerékpárosbarát település, hiszen a négy városrészt érintő, közel hat kilométeres kerékpáros úthálózat-bővítés nagyon sok győri számára könnyíti meg a közlekedést. A mostani fejlesztés mellett számos beruházás szolgálja a kerékpáros közlekedés infrastruktúrájának javítását.

Példaként a Győrt Abdával összekötő kerékpárutat említette. Hozzátette, városunkban gyakorlat, hogy a csomópontok átépítésénél, új utak létesítésénél kiemelt figyelmet szentelnek a kerékpárutak, kerékpáros átvezetések kiépítésére is. A polgármester hangsúlyozta, hogy a város a jövőben is keresi azokat a pályázati lehetőségeket, amelyek révén a kerékpáros infrastruktúra tovább fejleszthető.

fotó: gyor.hu

Tárolókat is építettek

Radnóti Ákos, a terület önkormányzati képviselője elmondta, körzete egyik leghosszabb utcájában, az Ifjúság körúton készült el mindkét oldalon, teljes hosszban a kerékpárút, másrészt a Barátság Park új, fedett kerékpártárolót is kapott. Ilyen tároló a Móra iskolához is került, így még több kerékpáros tudja megfelelő körülmények között hagyni a járművét.

A parkból elindulva az új kerékpárúton át elérhető az utca másik végén fekvő megszépült adyvárosi tó is, így az aktív kikapcsolódást vagy a passzív pihenést választók is megtalálják számításaikat a fejlesztésekkel. A közvilágítás korábban megvalósult fejlesztésével este is biztonságosan lehet használni az új kerékpárutat az Ifjúság körúton.

Uniós forrásból

Kara Ákos országgyűlési képviselő kiemelte, a győri infrastruktúra fejlesztése nem csak a városiaknak, de a Győr környékieknek is hasznos, mint ahogy az egész agglomerációt szolgálja a külterületi kerékpárutak építése is, mint például a Győrt Abdával összekötő vonal. Hozzátette, az új európai uniós költségvetési ciklusban ugyancsak pályázati forrásból valósítanák meg a Győrt Pannonhalmával és a Győrt Gönyűvel összekötő kerékpárutat is.

A teljes cikk itt olvasható!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik