Belföld

40 új munkahelyet terveznek Székkutasra

A 2014 és 2020 közötti uniós ciklusban 178 milliót kap Székkutas gazdaságélénkítésre, ebből munkahelyeket teremtenének.

Székkutason megjelent egy Yeti

Továbbra is kiemelkedő Székkutas közbiztonsága, mondta dr. Rádi Norbert a vásárhelyi Rendőrkapitányság vezetője, kiemelve, a kistérség lakosságának 4 százaléka él a településen, míg az egy főre eső bűneseteknek mindössze 2 százaléka esik a falura. Ez a jövőben még tovább csökkenhet. Visszatartó ereje lesz a község rendőrautójának, melyet tavaly ígért meg, és december 1-e szolgálatba is állt. A Skoda Yeti rendszeresen járőrözik a településen és a tanyavilágban.

A Robotzsaru programot Székkutasra is kiterjesztik, így egy informatikai hálózat segítségével a körzeti megbízottak a településen is tudnak ügyet intézni, nem kell a vásárhelyi kapitányságra utazni. Ezzel a faluban töltött rendőri idő is nő. A programhoz szükséges 100 ezer forintos router beszerzésére a testület ígéretet tett, mondta Szél István polgármester.

Munkahelyet teremteni

A falu első embere a 2013-as év legnagyobb beruházásait és a megkezdett projekteket is ismertette. Jövőre megkezdődik a két hulladéklerakó rekultivációja 100 milliós beruházással, hamarosan pedig a dögkút ügye is rendeződik. Emellett a hulladékkezelés is változik. Minden háztartás 2 kukát kap, egyiket a kommunális, másikat a szelektív hulladéknak. A szemétszállítási díjat nem tervezik emelni, sőt szó van chipes rendszerről, mely az ürítés darabszámát számolva állítana ki arányos számlákat.

Az új pálinkafőző már üzemel, jövőre pedig megépül a csoki manufaktúra, ahol 2-3 fő dolgozhat, de 100 milliós fejlesztés indul a Herbáriában is, szintén létszámbővítéssel. A 2014-20 közötti uniós ciklusra a települések már gazdasági tervvel kell hogy készüljenek. A polgármester elmondta, Székkutas markát 178 millió ütheti, amit vállalkozások támogatására és munkahelyteremtésre fordítanak. Terv, egy 30-40 főt foglalkoztató üzem, gyár vagy hasonló létrehozása, idecsábítása.

Seprűt (is) fognak gyártani

A közmunkaprogram feladatköre is bővül jövőre, a közel 10 hektáros megnőtt területen cirkot is termesztenek, majd kétkezi munkával seprűkészítésbe kezdenek a foglalkoztatottak. A terméket természetesen értékesítik.

A sporttelep felújításával a polgármester döntött a régi tekepálya lebontásáról is, mivel az nyomasztóan hatna egy megújult épület szomszédságában. Az építőanyagot máshol fel tudják használni. Felszólalók a bontást nehezményezték, de Szél István kijelentette, azt 10 éve már senki sem használja, nem is érdeklődik felőle.

125-en még nem fizettek

A csatornázás kivitelezője hamarosan kiválasztásra kerül, így már akár március végén elindulhat a munka. A településen 610 új bekötés, új szennyvíztisztító, 13 kilométer csatornahálózat készül el. A korábbi 71 százalékos fizetési hajlandóság 82-re nőtt, ám 125-en még nem kezdték meg a hozzájárulás fizetését.

Ha az uniós támogatást arányát sikerül tovább növelni, akkor a befizetésekből maradni is fog. Ekkor el lehet dönteni a pénzt visszaadják, kapun belüli bekötésekre fordítják, vagy helyreállítják az utakat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik