Belföld

Mindenki munkájára szükség van

Személyre szabottabb ügyfélfogadással és speciális szolgáltatásokkal segítik a megváltozott munkaképességű vásárhelyeiket az álláskeresésben.

Holnaptól külön ügyfélszolgálat segíti a megváltozott munkaképességű embereket az álláskeresésben a hódmezővásárhelyi munkaügyi kirendeltségen. A megyei kormányhivatal rehabilitációs szakigazgatósága és a SZITI Kulturális és Mentálhigiénés Egyesület heti egyszer, szerdánként, reggel nyolc és délután két óra között fogadónapot tart, ahol is munkaközvetítéssel, tanácsadással, illetve a igény szerint jogi és pszichológiai támogatással segítik a speciális igényű munkakeresőket.

Szerdánként, 8-14 óráig várják az ügyfeleket. (Forrás: Vásárhely24/Frankó Máté)

Mindenki munkájára szükség van. Fontos, hogy ezt ők is érezzék – mondta el Makó András, a járási hivatal vezetője a most induló kezdeményezés kapcsán adott sajtótájékoztatón, hozzátéve, Hódmezővásárhely évek óta élen jár a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának elősegítésében.

Minden érintettet arra bíztatok, hogy keresse fel az irodát, ugyanis vannak munkalehetőségek – mondta el Bényi Krisztina, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv igazgatója. Kiemelte, több megváltozott munkaképességűeket alkalmazó vásárhelyi cégnél, így a SZEFO-nál és a Városellátó Kft.-nél is létszámbővítést terveznek a jövőben.

Munkaadókat is várnak. (Forrás: Vásárhely24/Frankó Máté)

Ugyanakkor foglalkoztatók jelentkezését is várják. Erről már Matula Anikó, a SZITI projektmenedzsere beszélt, hangsúlyozva, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása adott esetben a munkaadó számára is plusz előnyökkel járhat.

A sajtótájékoztatón bemutatkozott a vásárhelyi ügyintéző, Radics Edit is. A rehabilitációs tanácsadó elmondta, ő maga a bizonyíték arra, hogy a megváltozott munkaképességűek is visszatérhetnek a munka világába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik