Belföld

Adománygyűjtés gyermekeknek

adomány (adomány)
adomány (adomány)

Péntekig várják a már nem használt játékokat, ruhákat.

A Pozsonyi úton és környékén élők a Freya Szalonban ( (Pozsonyi út 116.) adhatják le adományaikat december 13-ig, amellyel a rászoruló gyermekek karácsonyát szeretnék szebbé tenni. A szervezők vállalták, hogy még karácsony előtt minden ajándékot, játékot és ruhaneműt szétosztanak.

Tavaly született meg a gondolat, hogy olyan sokan megfordulnak a Pozsonyi úti szalonban, hogy érdemes lenne jótékony célra is felhasználni ezt. Januárban szép köszönőlevéllel és fotóval hálálták meg az akkor támogatott gyermekek az adományokat – hangzott el a hétfői sajtótájékoztatón.

„Második éve rendezzük meg ezt az akciót. November közepén kezdtük a gyűjtést, amely ehét végéig tart. Ezt követően az iskolák gyermekvédelmi felelőseivel vesszük fel a kapcsolatot, mert ők ismerik legjobban azt, hogy szorul rá némi ruhaneműre, vagy játékra. Fontos, hogy tudjuk: jó helyre kerülnek és célba érnek az adományok, de figyelünk arra is, hogy ne legyen ez bántó azoknak, akik kapják őket. Szeretnénk vinni az adományokból a Családi átmeneti otthonába és a városrészben működő karitász szervezet is megkeresett bennünket, hogy örömmel fogadnának felajánlott ajándékokat. Jó érzés, hogy a központi akciók mellett számos helyen, kis közösségben gyűjtenek karácsony előtt” – mondta el Deák Lajosné önkormányzati képviselő.

„Székesfehérvár egy nagyon összetartó város lett. Én úgy vélem, ez a Szent István Emlékévnek is köszönhető, hiszen annyi közösségi program volt, annyi helyen találkoztunk, olyan sok remek programon vettünk részt, hogy talán ez a közösségi szellem kitart karácsonyig és tényleg tudunk azoknak segíteni, akiknek kevesebb jutott. A közösségi létnek ez a lényege, amikor civilek mozdulnak meg, rajtuk keresztül indul az adománygyűjtés. Amikor mindenki úgy érzi, hogy a közösségében, a lakóhelyén neki tennie kell másokért és ebből nagyon szép, nemes dolgok alakulnak ki”  – fogalmazott Östör Annamária önkormányzati képviselő, aki azt is hozzátette, hogy az adományok egy részét a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezete juttatja majd el az állami gondozásban élő gyerekekhez, az Adományexpressz programon keresztül. „Ez azért jó, mert nem egy nagy központi gyűjtőbe kerülnek, hanem követni tudjuk az adomány útját, hogy mennyi fehérvári,vagy megyei gyermeknek szerzünk örömet.”

A Freya Szalon örömmel vállalta fel a szervezést, amelynek az idén már eddig is a tavalyinál jóval több összegyűlt ajándék az eredménye. „Nekünk is az tetszett leginkább, hogy tényleg odakerül, azokhoz a gyermekekhez, akik leginkább megérdemlik, rászorultak.

Meghirdettük a vendégeink körében és nagyon örülünk neki, hogy most már második éve rengeteg sok mindent kapunk. Ahogy gyűlnek az ajándékok a fa alatt, folyamatosan próbáljuk továbbítani, hogy ne az utolsó pillanatban kapják meg a gyermekek. Játékokat, ruhákat, édességeket hoztak és nem csak felnőttek. Jöttek családok is, és nagyon aranyos volt, amikor a gyermekek hozták be saját játékaikat, amelyeket szívesen adnak át társaiknak. Kis közösségekben könnyebb a gyűjtés, mert tudják az adományozók, hogy oda kerül az ajándék, akinek szánják” – tette hozzá Baracskai Katalin szalonvezető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik