Belföld

Olasz turnéra indul a Győri Balett

A 35 fős karaván egy kamionnal, egy nagy és egy kisbusszal indul útnak.

December 9-én hat olasz nagyvárost érintő 10 napos turnéra indul a Győri Balett, amelynek során magyar koreográfus (ifj. Harangozó Gyula) Zorba című nagy sikerű darabját adják elő Cormons, Bologna, Pavia, Catanzaro, Bari és La Spezia városokban egy-egy előadáson.

A turné a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával olasz meghívásra, az idén zajló Olasz-Magyar Kulturális évad keretében valósul meg.

A Győri Balett társulata már többször vendégszerepelt Olaszországban, így nem ismeretlen a balettrajongók körében.

Kiss János a társulat igazgatója nem változtatott az eredeti felálláson, mégis a táncosokat némi alkalmazkodásra késztetik az olasz színpadok, hiszen az ottani hagyományoknak megfelelően a játéktér 4-5 százalékos lejtésű, amely a balettművészektől a megszokottól jóval nagyobb koncentrációt igényel, főleg a balansz helyzetek megtartásában.

A Zorba ebből a szempontból szerencsés választás, hiszen főleg karakter elemekkel teli koreográfiákat tartalmaz.

A Győri Balett bár korábban rendszeresen megjelent az olasz színpadokon, két év kihagyás után most tér vissza ismét az itáliai balett világába.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik