Belföld

Győzelem a szezonzárón

A második helyről várja a HLKC a tavaszi folytatást.

Magabiztos különbséggel, 40-21-re győzött a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club a KSI SE ellen. A rutinosabb játékosokból álló kezdő csapatnak már a mérkőzés első negyedórájában sikerült tetemes, az egész meccset meghatározó előnyre szert tennie, így valamennyi játékos lehetőséghez jutott.

HLKC Felnőtt (hlkc, kézilabda)A második helyről várják a folytatást (Forrás:HLKC.hu)

Egy fiatal tehetségekből álló KSI-t győztünk le úgy, hogy a gólarányunkon is tudtunk javítani. Örülök, hogy csapatunk fiataljai is maximálisan helyt álltak. Szépen zártuk az őszi szezont. Úgy érzem, igazi csapattá váltunk. Nagyon jó közösség alakult ki, ebben van a legnagyobb erőnk – nyilatkozta a mérkőzés után Gaál Adrienn játékos-edző.

A fővárosi csapat legyőzésével a csapat jelenleg a második helyen áll a tabellán. A góllövőlistán két vásárhelyi lány is ott van a legeredményesebb tízben. Németh Zsófia a hatodik, Tószegi Krisztina a nyolcadik helyen áll. Hegyi Dia a tizenkettedik helyen áll, neki azonban a túrkevei sérülése miatt már biztosan ki kell hagynia a bajnokság hátralévő részét.

Címkék: kézilabdahlkc

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.