Belföld

Vágó: „Nem is hasonlítok Petőfire”

Véget ért a verseny, kiderült, hogy ki a legnagyobb testdublőr a parlamentben. Bár szerinte nincs itt semmi látnivaló, ahogy szokták mondani.

Vágó Gábor már az elődöntőből is úgy jutott tovább, hogy ő szerezte a szavaztok 35%-át, majdnem tíz százalékkal többen kattintottak rá, mint a második helyezettre. Petőfi Sándorral az oldalán pedig a döntőben is ő páros mozgóképük mutatta a legnagyobb hasonlóságot. Itt már szorosabb eredményt hozott a nemes versengés, bár az LMP politikusa így is megszerezte az összes szavazat majd egynegyedét.

Érdemes megemlékezni az ellenfelekről is, Vágó Gábor olyan ikertornyokat utasított maga mögé, mint Balogh József és Lusta Dick párosa, de a Vadai Ágnes – Terminátor kettős is a vert seregbe tartozik.

A nyertes páros

„nem hasonlítok Petőfire, például pocsék verseket írok”

A Hír24 megkereste a győztest, hogy gratuláljon neki és megkérdezze, ő érzékeli-e a hasonlóságot. „A külcsínybéli hasonlatosság még korántsem jelenti a hasonlóságot” – hárított a képviselő, majd meg is magyarázta, hogy miért:

„Csak azért mert bajszom, kiálló arccsontom és mélyen ülő szemeim vannak, még nem hasonlítok Petőfire, például pocsék verseket írok és nekem nem sikerült forradalmat kirobbantani a haverjaimmal. Lehet, hogy hasonló a temperamentum, de a történelmi tettek még váratnak magukra. Hasonlítgattak már az arcszőrzet miatt az összes reformkori figurához.”

Van képünk külön Vágó Gábor bajszáról is, ez lehetett a reformkori hasonlóság oka.
Fotó: Neményi Márton / Hír24

De akkor kire hasonlít? „Gimiben, mivel sokáig kötött mellényben, zakóban és ingben jártam, az orosz parasztokhoz, a muzsikokhoz, vagy a népi kollégistákhoz hasonlítottak.” De mi ettől függetlenül gratulálunk Vágó Gábornak, illetve minden résztvevőnek természetesen, hogy ennyire hasonlítanak például Sarah Jessica Parkerre vagy Hugh Hefnerre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik