Belföld

Tandíjfelező pályázat a Kommunikációs tanszéken

Versenyt hirdetett a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke.

ATandíjfelező pontosan az, amit a neve is takar: egy verseny, aminek díjazásaként három hallgatónak megfelezik a tandíját. A verseny most indult, nevezni január 10-ig lehet – olvasható a szegedcafe.hu-n.

A felhívás lényege, hogy a pályázók közül a legjobb három tandíjának felét a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék állja. Akkor sincs veszve semmi, ha a pályázat nem kerül bele a legjobb háromba, mert egy induló tandíjának a negyedét is átvállalja a tanszék. A versenyben a 2013/2014. tanévben végzős, 2014-ben felvételiző középiskolások indulhatnak. Olyan alkotásokkal lehet pályázni, ami a pályázó rátermettségét bizonyítja és a kommunikáció- és médiatudományhoz kapcsolható – például prezentáció, mobilalkalmazás terv, médiahasználati kutatás, mobilfim, stb.

A zsűri a tanszék oktatóiból és kommunikációs szakemberekből fog állni. A legjobb pályaműveket január második felében a tanszéki stúdiók kipróbálásával, a képzésekről szóló élményszerű beszámolókkal gazdagított nyílt nap és díjkiosztó keretében mutatják majd be. A három legjobb pályázó tandíjának felét egy félévig a tanszék állja, ha a díjazott önköltséges képzésbe felvételt nyer a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció- és médiatudomány szakjára. Ugyanezekkel a feltételekkel a három második helyezett tandíjának 25 százalékát is kifizetik, a harmadik helyezettek pedig látogatást tehetnek a tanszék szakmai partnereinél, az ország két meghatározó kommunikációs ügynökségénél Budapesten, illetve a kommunikáció, public relations és marketing területéről összeállított könyvcsomagot kapnak.

A kész munkákat emailben várják, de akár a youtube-ra is fel lehet tölteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik