Belföld

3D-vel a mellrák ellen – elsőként az országban

eszem
eszem

2013. 12. 06. 11:38

Hódmezővásárhelyen működhet a világviszonylatban is a legkorszerűbbnek számító műszer, amellyel még nagyobb biztonsággal felismerhetők a korai stádiumú emlődaganatok.

A mellrák elleni harcban Hódmezővásárhely mindig is az élen járt, a város, a kórház és az Egészséges Vásárhely Program  (EVP) közös munkájának eredményeként a térségben 2013-ra már a nők 69 százaléka ment el szűrésre. Ez a szám 2006-ban még csak 43 százalék volt, és messze felülmúlja az országos átlagot.

A Magyar-román határon átnyúló együttműködési programban három város egészségügyi intézménye – Vásárhely, Szentes és Arad – nyert támogatást a rendszeres mammográfiás szűrések infrastruktúrájának fejlesztésére.

Világelső berendezés elsőként az országban

A most átadott berendezés a nagyszabású projekt része, 178 millióba került, de emellett új ultrahangos eszközt is beszereztek, valamint leletező és archiváló rendszert építettek ki, és fejlesztették a mammográfiás osztályt. A kiépülő rendszer informatikai háttere lehetőséget nyújt a későbbiekben az intézmények közötti gyors adat és tapasztalatcserére.

A Siemens típusú készülék nagyban növeli korai felismerés arányát, mivel a 3D tomoszintézis képes a fedésben lévő daganatok kimutatására, így növeli a túlélés és a gyógyulás esélyét, mondta dr. Kallai Árpád a vásárhelyi kórház főigazgatója, aki mint radiológus szakmailag is értékelte a berendezés jelentőségét.

Túlélhető betegség

Az emlőrák korunk egyik leggyakoribb halálos betegsége. Magyarországon évente 2300 halálesetet és közel 7000 új megbetegedést okoz. Az EVP 5 éves működése alatt Vásárhelyen 66 főnél találtak rosszindulatú daganatot. A korai stádiumban felismert mellrák jól gyógyítható. Ehhez a szűrésekre való eljárás a legfontosabb. Jövőre a program a vidéki települések rendszeres szűrésének kiépítésével folytatódik.

Októberben, több mint ötszázan pattantak biciklire a mellrák ellen a városban. Erről itt is olvashat.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.